AZ AKTUÁLIS ELŐREJELZÉST ITT TALÁLOD, EZ EGY KORÁBBI ELŐREJELZÉS, AMI MÁR ELÉVÜLT.

Várható időjárás – Kedd, 2017.03.21.

2017. március. 21 4:05

Éjszaka az ország északi harmadán erősen felhős időszakok is lesznek, másutt kevesebb lesz a felhő.

Napközben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap, hazánk déli felén várható a több napsütés. Számottevő csapadék nem lesz. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati, másutt a déli, délnyugati szél élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között valószínű, de a tartósabban erősen felhős északkeleti területeken ennél pár fokkal hűvösebb lehet.

Várható maximum hőmérsékletek a mai napra


18

18

19

21

22

23

21

19

16

22

18

15

Folyamatosan frissülő előrejelzés a következő 8 napra

Veszélyjelzés mára

Orvosmeteorológia

A hazánktól északra elvonuló hidegfront hatását csak az ország északi felén élők vehetik észre, a déli területeken frontmentes idő várható. A front által érintett területeken legáltalánosabb panaszként fejfájás, migrén jelentkezhet, a reflexidő megnyúlhat, a cselekvési reakció késhet, emiatt a közlekedésben résztvevőktől fokozott figyelem szükséges. Tartós álmosságérzés is jelentkezhet. A fokozottabb véralvadási hajlam miatt nagyobb az esélye trombózisnak. A vércukorszint alacsonyabbá válhat. Az ízületi fájdalmak, valamint a reumatikus panaszok is fokozódhatnak.

szerda

Az Alföldön derült vagy gyengén felhős, száraz idő várható, míg másutt kezdetben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, majd délután nyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, és szórványosan zápor, zivatar is valószínű. A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között várható, de északnyugaton néhány fokkal hűvösebb lehet.

csütörtök

Nagyrészt napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Elszórtan valószínű zápor, zivatar. Az élénk déli szelet elsősorban a Kisalföldön erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 23 fok között várható.

péntek

Napos időre számíthatunk gomoly- és fátyolfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. A déli szél helyenként megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.

szombat

Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Helyenként zápor, zivatar előfordulhat. Az északkeletire forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 22 fok között valószínű.

vasárnap

Megnövekszik a felhőzet, és szórványosan valószínű zápor, zivatar. Az északi szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között valószínű.

hétfő

Változóan felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal. Helyenként zápor előfordulhat. Az északi szelet többfelé erős lökések kísérik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Kettősfronthatás

Az esti, éjszakai órákban egy hidegfront éri el térségünket. Előtte azonban még a meleg levegő okozhat panaszokat. Az ország keleti részén elsőfokú hőségriasztás van érvényben. Itt napközben még a kánikula veszi igénybe szervezetünket. Érdemes sok folyadékot fogyasztani, hogy a kellemetlen tüneteket megelőzzük. A vasárnapi eső előtt a parlagfű pollenkoncentráció eléri országszerte a maximumát.
A légnyomás csökken, majd nő.