A hét közepétől kellemesebb idő várható

2017. szeptember. 04 5:07

A hétvége időjárását meghatározó ciklon lassan kelet, északkelet felé helyeződik át, így az eddiginél már jóval kevesebb helyen valószínű csapadék.

Az ország északkeleti, keleti részén többnyire erősen felhős lesz az ég, és ott több helyen várható eső, zápor, esetleg zivatar, majd estére jelentősen csökken a csapadékhajlam. A Dunántúlon már több órás, napsütésre számíthatunk, néhol záporral. Az északnyugati, nyugati szél az ország középső részén helyenként megerősödhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 23 fok között valószínű, késő este 11, 16 fok várható.

 

kedd

  • Kezdetben mindenütt számíthatunk néhány órás napsütésre, majd a déli óráktól az ország keleti felén erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Északkeleten többfelé valószínű eső, másutt csak néhol alakulhat ki futó zápor.
  • Az északnyugati, nyugati szél nagy területen megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet északkeleten 17 és 20, másutt 20 és 24 fok között várható.

 

szerda

  • Többször erősen megnövekszik a felhőzet, emellett rövid napos időszakokra is számíthatunk.
  • Északkeleten és északnyugaton helyenként záporeső kialakulhat, másutt csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások lesznek néhány órás napsütéssel.
  • Elszórtan alakul ki záporeső.
  • Az északnyugati szelet erős lökések kísérik.
  • A hőmérséklet kora reggel 11 és 16, délután 19 és 25 fok között várható.

 

péntek

  • A sok napsütés mellett időnként erősen megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Legfelejebb néhol lehet kisebb eső, zápor.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 7 és 13, délután 18 és 23 fok között valószínű.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délire, délkeletire forduló szél főként nyugaton többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás