A napsütésé lesz ma a főszerep

2017. június. 22 5:00

A mozgalmasabb időjárást okozó hidegfront elhagyta az országot. Nyugat, délnyugat felől szárazabb és még melegebb levegő áramlik fölénk, folytatódik a hőség.

Napos időre számíthatunk, csak kisebb körzetekben lesz több gomolyfelhő az égen. A Dunántúlon egy-egy zápor, zivatar kialakulhat. A nyugati, délnyugati szél napközben megélénkül, nagyobb szélerősödés csak zivatar környezetében lehet. A hőmérséklet délután 30 és 35 fok között valószínű, amely 6-8 fokkal magasabb az ilyenkor szokásos értékeknél. Késő estére 24, 28 fokig mérséklődik a forróság. Továbbra is extrém erős az UV sugárzás.

 

péntek

  • A napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • A nyugati, délnyugati szél megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul.

 

szombat

  • Sok lesz a napsütés.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél napközben több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 34 fok között alakul.

 

vasárnap

  • A sok napsütés mellett délutáni gomolyfelhő-képződés várható.
  • Szórványosan valószínű zápor, zivatar.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 31 és 36 fok között alakul.

 

hétfő

  • A sok napsütés mellett több időnként megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Elszórtan valószínű zápor, zivatar.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 19 és 22, délután 30 és 35 fok között alakul.

 

kedd

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződés várható, elszórtan alakul ki zápor, zivatar.
  • A délire forduló szél helyenként megerősödik.
  • A hőmérséklet kora reggel 18 és 22, délután 31 és 36 fok között alakul.

Címkék:,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.