Eltűnhet nyaranként az északi-sarki tengeri jég

2017. március. 09 9:13

A 2015-ös párizsi klímacsúcson elfogadott megállapodás teljesítésével sem garantálható, hogy az évszázad során nem fog eltűnni nyaranként a tengeri jég az Északi-sarkvidéken

Az északi-sarki tengeri jég kiterjedése évtizedek óta folyamatosan csökken, ami veszélyezteti az őslakos népek megélhetését és a vadon élő állatok túlélését, ugyanakkor megnyitja az utat a hajóközlekedés, valamint az olaj- és földgázkitermelést célzó beruházások előtt.

A 2015 decemberében tartott párizsi klímacsúcs résztvevői megállapodást fogadtak el annak biztosítására, hogy a globális felmelegedés az iparosodás előtti értékhez képest jóval 2 Celsius-fok alatt maradjon, és megfogalmazták azt, hogy emellett “törekedni kell arra”, hogy a felmelegedés ne haladja meg az 1,5 Celsius-fokot.

“A 2 Celsius-fokos célkitűzés nem biztos, hogy elég annak megakadályozására, hogy az Északi-sarkvidék jégmentessé váljon” – húzták alá a nagy-britanniai Exeteri Egyetem munkatársai a Nature Climate Change című folyóiratban közölt tanulmányukban, amelynek elkészítéséhez a jégkiterjedésre vonatkozó előrejelzéseket elemezték.

A kutatók szerint a 2 Celsius-fokos hőmérsékletemelkedés esetén is 39 százalék lenne a kockázata annak, hogy nyaranta eltűnik a jég a Jeges-tengerről, ám 1,5 Celsius-fokos emelkedés esetén ez gyakorlatilag biztosan nem következne be.
A szakemberek 73 százalékra becsülik annak valószínűségét, hogy a tengeri jég eltűnik nyaranta az Északi-sark térségéből, hacsak a világ kormányai nem tesznek a jelenleginél nagyobb erőfeszítéseket a káros anyagok kibocsátásának visszaszorítására. A kutatók szerint a jelenlegi trendeket nézve 3 Celsius-fokos globális átlaghőmérséklet-emelkedés várható.

“Kevesebb mint negyven év alatt csaknem felére csökkent a tengeri jég nyári kiterjedése” – húzta alá Tor Eldevik, a norvégiai Bergeni Egyetem munkatársa, aki nem vett részt a tanulmányban. A jelenlegi folyamatokat figyelembe véve a szakember úgy becsüli, hogy nagyjából újabb negyven évbe telhet, mire a Jeges-tenger jégmentessé válik.

A kutatók definíciója szerint a Jeges-tenger akkortól számít jégmentesnek, ha kevesebb mint egymillió négyzetkilométernyi jég marad a felszínén, ugyanis a térségben lévő öblökben, például Grönland északi partjainál akkor is megmaradhat valamennyi jég, ha az óceánról már mind eltűnt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás