Este zivatarok érkeznek

2017. június. 12 5:00

Ma igazi strandidő várható, így akinek nem kellett befejeznie a hétvégét tegnap, a vízpartokon kellemes időtöltésben lehet része egészen a késő délutáni órákig.

Napközben jellemzően derült, csapadékmentes időre számíthatunk. Este a Dunántúl északnyugati részén és az Északi-középhegység térségében már megnövekszik a gomolyfelhőzet, és ezeken a területeken helyenként zápor egy-egy zivatar is előfordulhat. A délnyugati szél nagy területen élénk lesz, majd késő estétől a Dunántúl északi felén már északnyugatira fordul a szél, és akkor erős széllökésekre is számítani kell. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 31 fok körül valószínű, késő estére 21, 23 fokig csökken a hőmérséklet.

kedd

  • Többnyire kevés lesz a felhő, csak délnyugaton növekszik meg időnként a gomolyfelhőzet.
  • Délnyugaton helyebként záporeső kialakulhat.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 19, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között valószínű.

 

szerda

  • Fátyolfelhőkkel tarkított, de nagyrészt napos idő várható.
  • Említést érdemlő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél a középső területeken megerősödhet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 28 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • Napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A szél mérsékelt marad.
  • A hőmérséklet hajnalban 9 és 15, délután 23 és 29 fok között alakul.

 

péntek

  • Az érkező hidegfront hatására erősebben megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen valószínű zápor, zivatar.
  • A délnyugati szél időnként megélénkül, majd a szél északnyugatira fordul, erős, a Dunántúlon időnként viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24 és 29 fok között alakul.

 

szombat

  • A hidegfront mögött csökken a felhőzet és felhőátvonulásokra számíthatunk többórás napsütéssel.
  • Főként északkeleten alakul ki zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szél nagy területen viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul.
Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás