Hogyan reagálnak az állatok a teljes napfogyatkozásra?

2017. augusztus. 21 5:40

Míg az Amerikában élők izgatottan várják a hétfői napfogyatkozást, a szőrös barátaiknak fogalmuk sincs, mi fog velük történni.

Már van pár korábbi tanulmány az állatok napfogyatkozás alatti viselkedéséről. De mivel ez egy ritka jelenség, mégis keveset tudunk róla.

Egyes állatok úgy érzékelhetik a napfogyatkozást, mintha este lenne. Ezért több madárfaj, például a seregélyek akár esti búvóhelyükre is elvonulhatnak. Ami a seregélyek esetében elég nagy ricsajjal jár. Más fajok is mutathatnak ehhez hasonló szürkületi viselkedést.

Kabócák és a madarak ilyenkor jelentősen megváltoztatják a hangjukat, vagy éneküket.
Megfigyelték, hogy a pókok is ilyenkor letépik a hálójukat.

A következő vizsgálat viszont nagyot fog szólni, feltéve ha lesz kimutatható eredméyne. Ugyanis a Nashwille-i állatkert vezetésével olyan alkalmazások kerülnek a gazdik telefonjára, ahol be lehet jelenteni a kisállatok viselkedésének változását. Így egy kontinensnyi állat viselkedését lehet majd nyomon követni a teljes napfogyatkozás alatt.
Így sok kutató vágyai válhatnak valóra, ha sikerül valamilyen speciális jelenséget kimutatni.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás