Mutatjuk, meddig tart a kellemes, őszi idő

2017. szeptember. 25 12:58

A csapadékos időt okozó ciklon egyre távolabb örvénylik a Kárpát-medencétől, így egészen a hét végéig mérsékelten meleg időre számíthatunk, jellemzően több órás napsütéssel.

Kedden délkelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet és néhány órára kisüt a nap. Főként nyugaton, északnyugaton alakulhat ki helyenként csapadék. A keleti, északkeleti szél néhol megélénkül. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 24 fok között alakul, de a Nyugat-Dunántúlon néhol kissé hűvösebb lesz.

 

szerda

  • Napos és erősen felhős időszakok egyaránt lesznek.
  • A Nyugat-Dunántúlon záporokra is számíthatunk.
  • A keleti, délkeleti szél főként a Dunántúlon élénkül meg.
  • A hőmérséklet hajnalban 9 és 14, délután 18 és 23 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Az időnként megnövekvő felhőzet mellett több órás napsütésre számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keleti, délkeleti szél megélénkül.
  • A hőmérséklet kora reggel 7 és 12, délután pedig 17 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • A változó felhőzet mellett hosszabb időszakokra is kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban 5 és 11, délután 15 és 20 fok között alakul.

 

szombat

  • Kezdetben napos idő várható, majd a délután második felében már több lesz a felhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Mérsékelt marad a szél.
  • A hőmérséklet hajnalban 4 és 10, délután 15 és 19 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Kezdetben fátyolfelhős idő lesz, majd főként a Dunántúlon megvastagszik a felhőzet.
  • A Dunántúlon már kisebb eső is várható.
  • Mérsékelt marad a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 18 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás