Gyönyörű tavaszi idő lesz ma

2017. március. 21 4:00

Változóan felhős lesz az ég. De többségében napsütésre számíthatunk és akár 23 fok is lehet.

 

Éjszaka az ország északi harmadán erősen felhős időszakok is lesznek, másutt kevesebb lesz a felhő. Napközben a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre szinte mindenütt kisüt a nap, hazánk déli felén várható a több napsütés. Számottevő csapadék nem lesz. Az Észak-Dunántúlon az északnyugati, másutt a déli, délnyugati szél élénkül meg. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 17 és 23 fok között valószínű, de a tartósabban erősen felhős északkeleti területeken ennél pár fokkal hűvösebb lehet.

Előrejelzés
szerda

  • A közepesen felhős ég mellett északon réteges felhőzet.
  • Délen ugyanakkor inkább gomolyfelhők lesznek a jellemzők.
  • Szórványosan várható csapadék.
  • A nap első felében eső lehet, majd délután elsősorban az Alföldön alakul ki zápor, zivatar.
  • A déli szél a Kisalföldön megélénkül, egy-egy erős széllökés is előfordulhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4, 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 18 és 23 fok között alakul.

csütörtök

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható.
  • Főként északon, északkeleten fordulhat elő elszórtan zápor.
  • Az élénk déli szelet a Kisalföldön erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 24 fok között alakul.

péntek

  • A több-kevesebb fátyolfelhő mellett kevés gomolyfelhő is képződhet.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul.

szombat

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A keletire forduló szél több helyen megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 23 fok között alakul.

vasárnap

  • Közepesen felhős idő várható helyenként kisebb esővel, záporral.
  • Az élénk keleti, északkeleti szelet néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5, 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16, 21 fok között alakul.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.