Viharos széllel érkezik a hidegfront

2017. augusztus. 18 12:48

Az Alföldön a 35 fokot is elérheti a csúcshőmérséklet holnap a délutáni órákban, nyugaton viszont már megkezdődik a hideg levegő beáramlása, viharos szél kíséretében.

Holnap kezdetben sok lesz a napsütés, majd a kora délutáni óráktól a Dunántúlon és az Északi-középhegység térségében erősebb gomolyfelhő-képződésre számíthatunk. Délután még csak helyenként, majd a kora esti óráktól északnyugat felől egyre nagyobb területen számíthatunk tartós esőre, záporra, helyenként zivatarra is. Heves zivatar nem valószínű. Az északnyugatira forduló szelet több helyen erős, néhol viharos közeli lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 16 és 21 fok között valószínű. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton nagyrészt 31 és 36 fok között várható, de északnyugaton 30 fok alatti értékek is lesznek.

vasárnap

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délután második felében a Dunántúlon már szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben a Dunántúlon majd a középső és keleti tájakon várható eső, zápor, egy-egy zivatar.
  • Jelentős mennyiségű csapadékra számíthatunk.
  • Az északi, északnyugati szelet sokfelé erős, a Nyugat-Dunántúlon és zivatar környékén viharos széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14 és 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.
  • A tartósan borult, csapadékos helyeken lesz a leghűvösebb, a Tiszántúl keleti felén pedig még 25 fok fölé melegedhet a levegő.

 

hétfő

  • A Dunántúlon már több órára kisüt a nap, a Tiszántúlon napközben szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Kezdetben keleten még többfelé valószínű eső, zápor, majd csökken a csapadék esélye.
  • Az északi, északnyugati szelet erős, a Dunántúlon viharos széllökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között alakul.
  • A Tiszántúlon lesz a hűvösebb.

 

kedd

  • Gomolyfelhős idő várható néhány órás napsütéssel.
  • Helyenként záporeső kialakulhat.
  • Az északnyugati szelet erős lökések kísérhetik.
  • A hőmérséklet hajnalban 8 és 15, délután 21 és 26 fok között alakul.

 

szerda

  • A sok napsütés mellett gomolyfelhő-képződésre számíthatunk.
  • Legfeljebb egy-egy zápor fordulhat elő.
  • Az északnyugati, nyugati szelet erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Kevés lesz a felhő, csupán az ország északkeleti harmadán lehet több a gomolyfelhő.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Északkeleten néhol még megerősödik az északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 29 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.