Zivatarokra, viharos szélre számíthatunk kedden, riasztás érvényes

2020. február. 11 11:52

Az országot elhagyó hidegfront mögött viharossá, erősen viharossá fokozódik a szél; változékony időjárásban lesz részünk kedden is.

Kedden a szél fokozatosan mindenütt nyugatira, északnyugatira fordul, és a délnyugati tájak kivételével ismét sokfelé lesz viharos. A legerősebb lökések általában 65-90 km/óra között várhatók, de északnyugaton síkvidéken helyenként a 90, az északi hegyek magasabban fekvő vidékein akár a 100 km/órát is meghaladhatják.

A délutáni, késő délután óráktól veszíteni kezd erejéből a szél, de az északi megyékben még éjszaka is erős maradhat (45-60 km/órás lökésekkel).

Kedden napközben a záporok mellett elsősorban az Északi-középhegység térségében valamint az Alföld északkeleti részén (Nyírség, Hajdúság) zivatar is kialakulhat, amelyhez néhol 70 km/órát meghaladó szélroham, és kisebb méretű jég társulhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú riasztást adott ki az erősen viharos szél miatt Budapestre, valamint Pest, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér és Nógrád megyékre, a keddi napra vonatkozóan. Csaknem az egész országra elsőfokú riasztás van érvényben a viharos erősségű széllökések miatt.

Zivatarok kialakulásának lehetősége miatt elsőfokú riasztás érvényes kedden a fővárosban, valamint Pest, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyékben. Ugyancsak zivatarok veszélye miatt Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben elsőfokú figyelmeztetés van érvényben.

Szerdán is főleg az ország északi felén fordulhatnak elő viharos széllökések, amelyek elsősorban a Kisalföldön, illetve a Dunántúl északkeleti negyedén a 70 km/órát is átléphetik. A délutáni órákban a délnyugati megyékben nem lehet kizárni gyenge villámtevékenységet.

Várhatóan viharos erősségű széllökések veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes szerdán Budapesten, valamint Pest, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom és Fejér megyékben. Zivatar kialakulásának lehetősége miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Baranya megyére, a szerdai napra vonatkozóan.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.