Kapunk egy kis ízelítőt az áprilisból

2020. március. 09 13:13

A következő napokban jelentősen melegszik időjárásunk. A hét közepén helyenként már a 20 fokot is meghaladhatja a hőmérséklet, amely április második felében jellemző hazánkban.

Kedden a reggeli, délelőtti órákban a keleti tájakon csökken a felhőzet, míg a Dunántúl keleti részén és a Duna-Tisza közén átmenetileg erősebb gomolyfelhő-képződésre készülhetünk. Délutántól aztán északnyugat felől fokozatosan megnövekszik a fátyolfelhőzet, késő délutántól pedig meg is vastagszik a felhőzet. Napközben nem valószínű csapadék, legfeljebb a késő esti órákban fordulhat elő az északnyugati határvidéken kisebb eső. Az északnyugati szelet élénk, főként az Észak-Dunántúlon olykor erős lökések kísérik, majd estére nyugatira, délnyugatira fordul a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +6 fok között alakul, az alacsonyabb értékekre a kevésbé felhős, szélcsendes tájakon számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 11 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben egyre inkább szakadozik a felhőzet, több-kevesebb napsütés valószínű.
  • A nap első felében szórványosan, délután már csak néhol várható eső, zápor.
  • A nyugati, délnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 13 és 20 fok között valószínű, de a Tiszántúl tartósabban felhős részein csak 9, 12 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Többnyire gyengén felhős, napos idő lesz.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délnyugati szél többfelé megélénkül, néhol megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 3 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 21 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északnyugat felől fokozatosan erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Többfelé számíthatunk esőre, záporra.
  • Az északi, északnyugati szél többfelé megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 19 fok között valószínű.

 

szombat

  • Felszakadozik, csökken a felhőzet, és általában többórás napsütés valószínű.
  • Éjszaka fokozatosan megszűnik a csapadék, napközben néhol alakulhat ki záporeső.
  • Az északi szél többfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Kevés felhő, sok napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északkeleti szél délkeletire fordul, helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.