Megint hét közben jön a kellemesebb idő

2020. március. 15 5:15

A pénteken átvonul hidegfront után lassan megszűnik a hűvös levegő utánpótlása térségünkben, hétfőtől már fokozatos melegedésre számíthatunk.

Vasárnap túlnyomóan derült idő várható csapadék nélkül, reggel a déli határszélen lehet némi felhőzet. Nagy területen megélénkül, főként az Alföldön meg is erősödik az északkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között alakul. Késő este -2, +4 fokra számíthatunk.

 

hétfő

  • Többnyire derült vagy gyengén felhős, napos, száraz időre számíthatunk.
  • A délkeleti, déli szél többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +1 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

kedd

  • Eleinte kevés felhő, napos idő várható, majd főként nyugaton átmenetileg megnövekszik a felhőzet.
  • Nyugaton néhol zápor előfordulhat, másutt csapadék nem lesz.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Nyugat-Dunántúlon megélénkül az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -5 és +2 fok között alakul, a legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű.

 

szerda

  • A reggeli pára-, ködfoltok feloszlása után gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között valószínű.

 

csütörtök

  • A reggeli pára-, ködfoltok feloszlása után gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között valószínű.

 

péntek

  • Eleinte kevés lesz a felhő, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, majd észak felől erősen megnövekszik a felhőzet.
  • Egyre több helyen valószínű eső, zápor, északon a hegyekben havas eső, hó is lehet.
  • A délnyugati szél északnyugatira fordul, megerősödik, néhol viharos széllökés is lehet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.