Két csípős éjszakára készülhetünk

2020. április. 13 5:03

Jelentős lehűlést hoz a kedd éjjel érkező hidegfront, melynek előszelét már hétfőn érezni fogjuk. Szerda hajnalban nagy területen süllyedhet fagypont alá a hőmérséklet.

Hétfő délelőtt a csapadékot adó felhők átmenetileg kelet felé távoznak, a sok fátyolfelhő mellett szűrt napsütés várható. A nap második felében viszont észak felől megvastagszik a felhőzet, és az ország északi felén több helyen zápor, főként északnyugaton zivatar is kialakulhat. A délnyugati szél nagy területen erős lesz, délutántól azonban egyre nagyobb területen északnyugatira fordul az áramlás. Zivatarokhoz kötődve akár viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között várható. Késő este 15, 18 fok valószínű.

 

KEDD

  • Reggelig még túlnyomóan borult lesz az ég, majd a déli óráktól felszakadozik, csökken a felhőzet, és délután már általában többórás napsütés valószínű.
  • Reggelig, kora délelőttig még többfelé valószínű eső, zápor, (hajnalban néhány helyen átmenetileg havas eső is eshet), majd megszűnik a csapadék, és délután már legfeljebb csak elvétve lehet futó zápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúl északnyugati részein és a Bodrogközben viharossá is fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között alakul.

 

SZERDA

  • Az ország délnyugati harmadában derült, az északkeleti felén azonban felhősebb idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A nyugati szél megélénkül, kevés helyen meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A nyugati, majd a délire forduló szél megélénkül, kevés helyen meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között valószínű.

 

PÉNTEK

  • Gyengén vagy változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Csapadék általában nem lesz, de az északi megyékben elvétve zápor előfordulhat.
  • A nyugati, majd északnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 8, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 26 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Gyengén vagy változóan felhős lesz az ég, többórás napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, majd az északkeletire forduló szél megélénkül, olykor meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 20 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás