Meghozhatja az esőt a jövő hét

2020. április. 25 5:03

Hamar elvonul a szombati hidegfronttal érkező szél- és porvihar, majd ismét melegedés veszi kezdetét. A jövő hét második felében nő a csapadékhajlam a jelenlegi adatok szerint.

Szombaton többnyire kevés felhő várható sok napsütéssel, ugyanakkor délelőtt északkeleten, délután pedig délnyugaton lehet átmenetileg több a felhő, és főleg ezeken a tájakon helyeként zápor, zivatar is kialakulhat. Egyre nagyobb területen északnyugatira fordul, megerősödik, sőt nagy területen viharossá fokozódik a szél, amely a száraz talajállapot miatt több helyen porviharokat okozhat. Erősen viharos széllökések is előfordulhatnak zápor, zivatar környezetében. A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 25 fok között valószínű, északkeleten lesz a hűvösebb, délnyugaton a melegebb. Késő este 9, 13 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • Gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel.
  • Legfeljebb a délnyugati, illetve az északkeleti tájakon alakulhat ki néhol záporeső.
  • Az északnyugati, északi szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 3 és 8 fok között valószínű, de a fagyzugokban fagypont alá is hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • A fátyol- és gomolyfelhők mellett több órára kisüt a nap. A Dunántúlon valószínű a több felhő.
  • A Dunántúlon helyenként zápor, zivatar is kialakulhat.
  • Az északkeleti, keleti, majd a délire forduló szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 5 és 10 fok között alakul, de az északi völgyekben fagypont alá is hűlhet a levegő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

KEDD

  • A változó vastagságú felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk.
  • Helyenként alakulhat ki záporeső, zivatar.
  • A délkeleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 12 fok között valószínű, de az északi völgyek kevésbé felhős részein ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között várható.

 

SZERDA

  • A fátyolfelhők mellett erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés várható.
  • Főként a Dunántúlon, valamint az északi megyékben szórványosan zápor, zivatar is valószínű.
  • Élénk, erős lökések kísérhetik a délnyugati szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 27 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A gyakran erősen megnövekvő felhőzet mellett csak kevés napsütésre van kilátás.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • Élénk, erős lökések kísérhetik a délnyugatiról északnyugatira forduló szelet.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás