Másodfokú figyelmeztetés érvényes a heves zivatarok veszélye miatt

2020. június. 04 12:31

Nyugat felől egy hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására egyre nagyobb területen kedvezővé válnak a feltételek intenzív zivatarok kialakulásához.

Csütörtökön általában az ország keleti felén, kiemelten északkeleten számíthatunk többfelé zivatarra. Egy-egy hevesebb zivatar is várható intenzív csapadékkal, nagyobb méretű jéggel, 70-90 km/óra, esetleg 90 km/órát meghaladó széllel. A délnyugati szelet kísérő legerősebb széllökések a Dunántúlon helyenként elérhetik a 60-70 km/órát, majd késő estére veszít erejéből a szél. Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki a zivatarok várható kialakulása miatt Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére a csütörtöki napra vonatkozóan. Komárom-Esztergom, Győr-Moson-Sopron, Pest, Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Baranya, Tolna, Csongrád és Békés megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Péntek reggeltől délnyugat felől zivatarok kialakulása várható, mely napközben centrumával az ország középső tájain kiterjedt zivatarrendszerré fejlődik. A megerősödő délnyugati szelet kísérő lökések zivatarok környezetében több helyen is elérhetik 70-80 km/órát. Heves zivatarban egy-egy 100 km/órát meghaladó széllökés, nagy méretű jég is valószínű. Az egymást követő intenzív csapadékgócokból helyenként 25-30 millimétert meghaladó csapadék is hullhat. Este a kelet felé áthelyeződő csapadékrendszer fokozatosan gyengülhet. Pénteken tizenkét megyében másodfokú, három nyugati és négy keleti megyében pedig elsőfokú figyelmeztetés érvényes a zivatarok kialakulásának veszélye miatt.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.