Hamarosan csillapodnak a nagy esőzések

2020. június. 17 5:09

A következő napokban még többfelé kell esőre, zivatarokra számítanunk, helyenként felhőszakadás is lehet. Hétvégétől kezdődően azonban nyugaton csökken a csapadékhajlam.

Szerda délelőtt borongós égkép lesz a jellemző, majd csökkenni és gomolyosodni kezd a felhőzet, legalább rövid időszakokra szinte mindenütt kisüt a nap. Többfelé várható eső, zápor, főként délután pedig zivatar is. A Nyugat-Dunántúlon élénk lesz az északi szél, máshol jellemzően mérsékelt marad a légmozgás. Az intenzívebb záporokat, zivatarokat néhol átmeneti szélerősödés kísérheti. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Késő este 16, 20 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjszakára átmenetileg erősen felhőssé válik az ég, majd napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor, zivatar, helyenként felhőszakadás.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 27 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Éjszakára átmenetileg erősen felhőssé válik az ég, majd napközben szakadozik, gomolyosodik a felhőzet.
  • Keleten többfelé, másutt szórványosan várható eső, zápor, főként északkeleten zivatar is lehet.
  • Az északnyugati, nyugati szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13, 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 21, 27 fok között alakul, de északon néhol hűvösebb is lehet.

 

SZOMBAT

  • Keleten, délkeleten többnyire erősen felhős lesz az ég, másutt szakadozottabb lesz a felhőzet. A legtöbb napsütés délnyugaton valószínű.
  • Többfelé alakulhat ki eső, zápor, északkeleten néhol zivatar is lehet.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18, 25 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Eleinte többnyire erősen felhős lesz az ég, majd észak felől szakadozik a felhőzet.
  • Többfelé várható eső, zápor, néhol zivatar is lehet.
  • Az északnyugati szél a Dunántúlon többfelé megélénkül, helyenként megerősödik, keleten többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • A hosszabb-rövidebb napos időszakok mellett változóan felhős lesz az ég.
  • Szórványosan valószínű eső, záporeső.
  • Az északi szél több helyen megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 27 fok között alakul.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás