Hidegfront rondít bele a hétvégi strandidőbe

2020. július. 10 5:18

Szombat délután északnyugat felől újabb hidegfront éri el hazánkat, amelynek hatására vasárnapra jelentősen visszaesik a hőmérséklet, országszerte megszűnik a kánikula.

Pénteken túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 35 fok között alakul. Késő este 21, 26 fok valószínű.

 

szombat

  • Kezdetben országszerte gyengén felhős, napos idő lesz, majd a déli óráktól a Dunántúlon és északon, estétől az Alföldön is fokozatosan megnövekszik a felhőzet.
  • Több helyen alakul ki zápor, zivatar, éjszaka tartósabban is eshet.
  • Északnyugat felől egyre nagyobb területen, de a Tiszántúlon csak estétől a szél déliről északnyugatira fordul, megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21 fok között valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 25, 35 fok között alakul, északnyugaton marad 30 fok alatt.

 

vasárnap

  • Éjszaka sokfelé várható eső, zápor, helyenként zivatar is, majd reggelre nyugaton már nagyobb területen kiderül az ég.
  • Napközben nyugat felől tovább szakadozik, csökken a felhőzet, a déli órákra a középső országrészben, délután keleten is megszűnik a tartósabb csapadék, és a gomolyfelhős, napos időben már csak néhol alakulhat ki záporeső.
  • Nagy területen erős lesz az északi szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20, 26 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Napos időre számíthatunk átmenetileg erősebben megnövekvő gomolyfelhőzettel.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északi, északkeleti szelet többfelé élénk, főként az Alföldön akár erős lökések is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 26 fok között valószínű.

 

kedd

  • Erőteljes nappali gomolyfelhő-képződés mellett sok napsütésre számíthatunk.
  • Néhol zápor előfordulhat.
  • Az északkeleti szél időnként megélénkül, majd mérséklődik a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 23, 27 fok között valószínű.

 

szerda

  • Fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható.
  • Egy-egy zápor előfordulhat.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.