Újult erővel tér vissza a hőség

2020. augusztus. 05 4:57

Szerdán még egy ciklon alakítja időjárásunkat, többfelé kell esőre számítani. Csütörtökön fokozatosan csökken a felhőzet, kisüt a nap és jelentősen erősödik a nappali felmelegedés.

Szerdán eleinte többnyire erősen felhős időre számíthatunk, majd délután északkelet, kelet felől szakadozik a felhőzet. Kezdetben többfelé valószínű eső, zápor, zivatar, délután északkelet felől szűnni kezd a csapadék. Az északi, északkeleti szél több helyen megerősödik, főként északnyugaton, nyugaton viharossá fokozódik. Zivatarok környezetében máshol is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 19 és 25, a Dunától keletre 26 és 31 fok között várható. Késő este 17, 22 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Éjszaka még nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd napközben kelet felől felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Főleg nyugaton és délen várható zápor, zivatar, de az idő előrehaladtával ott is egyre csökken a kialakulás esélye.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül, zivatarban átmenetileg viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 20, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 33 fok között alakul.

 

péntek

  • Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északkeleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között alakul.

 

szombat

  • Napos idő várható kevés fátyol- és gomolyfelhővel, csapadék nélkül.
  • Az északkeleti, keleti szél megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 15, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30, 35 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Napos idő várható kevés gomolyfelhővel, csapadék nélkül.
  • Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16, 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 28, 34 fok között alakul.

 

hétfő

  • Napos idő várható kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem várható.
  • Az északkeleti, keleti szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14, 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 27, 32 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.