Nem tart sokáig az ősz első fuvallata

2020. szeptember. 01 4:59

A következő napokban a szeptember elején szokásosnál néhány fokkal hűvösebb időre számíthatunk, majd a hétvégén jelentős melegedés veszi kezdetét.

Kezdetben a középső országrészben, később másutt is felszakadozik, késő délután csökken a felhőzet, és egyre több helyen kisüt a nap. A kiterjedtebb csapadékzóna a délelőtti, kora délutáni órákban az északkeleti, keleti határvidéket is elhagyja, de mögötte szórványosan előfordulhat záporeső, eső, helyenként zivatar is lehet. A Duna vonalától nyugatra az északnyugati, nyugati, keletre pedig a délnyugati szél lesz több helyen erős. A Dunántúlon néhol viharossá fokozódhat a szél, de zivatarok környezetében is lehetnek viharos széllökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet a Dunántúlon 17 és 21, keletebbre 21 és 27 fok között alakul. Késő este 11, 16 fok valószínű.

 

szerda

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett általában sok napsütés várható, csupán északon, északkeleten lehet több a felhő.
  • Északon helyenként zápor előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél élénk, néhol erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19, 25 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Gyengén vagy közepesen felhős lesz az ég.
  • Elvétve alakulhat ki futó zápor.
  • Az északi szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6, 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21, 26 fok között alakul.

 

péntek

  • A kevés fátyol- és gomolyfelhő mellett sok napsütés várható.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati szél többnyire mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7, 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22, 26 fok között alakul.

 

szombat

  • Többnyire gyengén felhős, napos, csapadékmentes idő várható.
  • A délire forduló szél mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9, 16, a legmagasabb nappali hőmérséklet 24, 29 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Kevés gomolyfelhő, sok napsütés, csapadékmentes idő várható.
  • A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10, 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26, 30 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás