Hamarosan búcsút kell vennünk a strandidőtől

2020. szeptember. 16 5:10

Csütörtökön markáns hidegfront vonul át hazánk felett, amelynek hatására közel 10 fokkal mérséklődik a nappali felmelegedés.

Szerdán dél felől fátyolfelhők érkeznek fölénk, amelyek kissé szűrhetik a napsütést, emellett kevés gomolyfelhő is képződik. Csapadék azonban továbbra sem lesz. Főként a Duna vonalában és a déli országrészben megélénkül a délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 között valószínű. Késő este 15, 20 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Kezdetben fátyolfelhőzet szűrheti a napsütés, majd a déli óráktól egyre többfelé megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Szórványosan zápor, zivatar is várható, eleinte főleg nyugaton és északon, majd másutt is.
  • A szél északira, északkeletire fordul, délutántól sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Zivatar térségében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet 25 és 31 fok között alakul.

 

péntek

  • Az ország középső részén délelőtt, másutt már reggelre csökken a felhőzet, nagy területen kiderül az ég, és ezt követően napos idő alakul ki kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék napközben már nem valószínű.
  • Az északi, északkeleti szelet élénk vagy erős lökések kísérik, majd estére mérséklődik a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 9 és 15 fok között várható, de a szélvédett, derült északi tájakon hidegebb valószínű.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 23 fok között alakul.

 

szombat

  • Napos időre számíthatunk fátyolfelhőkkel.
  • Csapadék nem lesz.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.

 

vasárnap

  • Gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • Helyenként megélénkül az északkeleti, keleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 25 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Gyengén felhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • Helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.