Rövid ideig tart a nyugalom a két ciklon között

2020. október. 01 5:09

Csütörtökön továbbra is felhős időre számíthatunk, többfelé újabb esővel, majd pénteken átmenetileg felszakadozik a felhőzet. Szombaton azonban már egy újabb ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat.

Csütörtökön többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, csak a nyugati, délnyugati határvidéken lehet kevés napsütés. Több helyen lehet időszakos eső, zápor, északkeleten hullhat a legtöbb csapadék. Többfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északnyugati, nyugati szél, amely estére mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 20 fok között alakul. Késő este 14, 19 fok valószínű.

 

péntek

  • Egyre többfelé elvékonyodik a felhőzet, de továbbra is sok fátyolfelhő lesz az égen, emellett gomolyfelhők is képződnek. Északkeleten ugyanakkor kisebb körzetekben tartósan felhős maradhat az ég.
  • A csapadékhajlam csökken, csak néhol fordulhat elő zápor, esetleg zivatar.
  • A déli szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14 között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délnyugaton a magasabb értékekkel.

 

szombat

  • A nap nagyobb részében fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel, a délután második felétől azonban a Dunántúlon erőteljes felhősödés kezdődik.
  • Nyugat felől egyre nagyobb területen várható zápor, zivatar, néhol heves zivatar sem kizárt.
  • Főleg a Dunántúlon lesz viharos a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 30 fok között várható északkeleten az alacsonyabb, délen a magasabb értékekkel.

 

vasárnap

  • Éjszaka átmenetileg erősen felhős lesz az ég.
  • Sokfelé várható zápor, zivatar, majd hajnaltól nyugat felől csökkenni kezd a felhőzet, ezzel együtt megszűnik a csapadék.
  • A Tiszántúlon ugyanakkor estefelé ismét megnövekszik a felhőzet, és újraképződik a csapadék.
  • A déli, délnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharos környéki lökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 11 és 20 fok között alakul a Tiszántúlon a magasabb értékekkel.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között valószínű.

 

hétfő

  • A többórás napsütés mellett délnyugat felől időszakosan megnövekszik a gomolyfelhőzet.
  • Elszórtan várható zápor, zivatar, akár heves zivatar is kialakulhat.
  • Sokfelé erős, a Kisalföldön viharos lesz a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 17 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 27 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, keleten a magasabb értékekkel.

 

kedd

  • Közepesen és erősen felhős időszakok váltakoznak.
  • Szórványosan várható eső, zápor, esetleg zivatar.
  • A déli, délnyugati szél nagy területen lesz erős.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.