Mi is kapunk Nyugat-Európa viharaiból

2020. október. 03 5:13

A következő napokban a Nyugat-Európa felett örvénylő ciklon enyhe, gyakran nedves levegőt szállít fölénk. Ennek köszönhetően az ilyenkor szokásosnál melegebb időre számíthatunk, több alkalommal esővel, zivatarral.

Szombat délutánig fátyolfelhők szűrik a napsütést, majd nyugaton erőteljessé válik a gomolyfelhő-képződés. Kora estétől a Nyugat-Dunántúlon egyre többfelé alakulnak ki záporok, zivatarok, helyenként heves zivatarok is előfordulhatnak. Éjszaka kelet felé mozdul a csapadék súlypontja. A déli, délkeleti szél nagy területen lesz erős, olykor viharos. Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 30 fok között alakul, északkeleten lehet ennél pár fokkal hűvösebb. Késő este 15, 22 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Éjszaka nyugat felől tovább növekszik a felhőzet, ezzel együtt pedig a csapadékzóna is keletebbre helyeződik át.
  • Reggel, délelőtt főként a középső, illetve a keleti országrészben fordulhat elő eső, zápor, zivatar, eközben pedig nyugat felől határozottan felszakad a felhőzet.
  • Délután az ország döntő részén naposra fordul az idő, inkább csak az északkeleti, keleti határvidéken képződhetnek gomolyfelhők, amelyekből zápor, zivatar is kialakulhat.
  • A déli szél többfelé megerősödik, helyenként, illetve zivatarok környezetében viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 11 és 19 fok között alakul, délkeleten lesz enyhébb az idő.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 26 fok között alakul.

 

hétfő

  • Gyengén és erősen felhős területek, illetve időszakok is lesznek, a legtöbb helyen több órára kisüt a nap.
  • Szórványosan várható zápor, zivatar.
  • Sokfelé erős, elsősorban a Nyugat-Dunántúlon viharos lesz a délnyugati szél, majd estére veszít erejéből a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 8 és 16 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 27 fok között valószínű, délkeleten a magasabb értékekkel.

 

kedd

  • Gyengén és erősen felhős területek, illetve időszakok is lesznek, több, összefüggőbb felhőzet keleten lehet.
  • Szórványosan, nagyobb eséllyel a keleti területeken fordulhat elő zápor, helyenként zivatar.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 15, a legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 24 fok között várható.

 

szerda

  • Többnyire erősen felhős idő várható rövidebb napos időszakokkal.
  • Nyugat felől egyre több helyen valószínű eső, záporeső, helyenként zivatar.
  • A délnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 23 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Többnyire erősen felhős időre számíthatunk.
  • Többfelé alakul ki eső, zápor, helyenként zivatar.
  • A déli, majd a nyugatira, északnyugatira forduló szelet kísérhetik olykor erős lökések.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 13, a legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás