Nagy szerencsénk lesz az időjárással mindenszentek napján

2020. október. 30 5:03

Változékony, borongós időt hoznak a következő napok, vasárnapot kivéve: ekkor átmenetileg megnyugszik az idő, kisüt a nap. Hétfőtől azonban ismét beborul az ég, elered az eső.

Pénteken az ország nyugati kétharmadában többnyire erősen felhős vagy borult időre készülhetünk, míg az északkeleti, keleti megyékben akár hosszabb időre is kisüthet a nap. Elszórtan – nagyobb eséllyel és mennyiségben a Dunántúl északi részén, majd estétől északkeleten – valószínű gyenge eső. A nyugati, délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között valószínű. Késő este 7, 11 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Eleinte erősen felhős lesz az ég, majd északkelet felől szakadozik, csökken a felhőzet.
  • Elszórtan várható eső, zápor, legnagyobb eséllyel a keleti megyékben.
  • Az erős nyugati, északnyugati szél estére jelentősen mérséklődik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 19 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra több helyen köd, alacsonyszintű rétegfelhőzet képződhet, amely lassanként feloszlik, a legtöbb helyen kisüt a nap.
  • Délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami meg is vastagszik.
  • Este a Dunántúl északi részén néhol elered az eső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 10 fok között alakul, de északon, északkeleten néhol már gyenge fagy is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 15 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő.
  • Többfelé várható eső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között valószínű, de a Dunántúlon ennél pár fokkal melegebb is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 15 fok között várható.

 

KEDD

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő, főként reggel és este ködfoltokra is számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat eső, illetve szitálás.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 14 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás lesz a levegő, főként reggel és este ködfoltokra is számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat eső, illetve szitálás.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.