Még novemberre is jut a 18 fokos melegből

2020. október. 31 5:07

Megtartja az időjárás a változékony jellegét, kivéve a vasárnapot: ekkor átmenetileg megnyugszik az idő. A jövő hét első felében enyhe léghullámok érik el hazánkat, a legmelegebb a Dunántúlon lesz.

Szombaton a keleti megyékben gyorsan és jelentősen csökken a felhőzet, ott délután már derült vagy gyengén felhős lesz az ég. A Dunántúlon azonban délutánig erősen felhős időre lehet számítani időszakos esővel, majd ott is szakadozni kezd a felhőzet, és szűnik a csapadék. A középső országrészben jelentéktelen záporeső még lehet. Az északnyugati, északi szelet – a délnyugati megyék kivételével – szombat hajnaltól délutánig erős széllökések kísérik, majd gyorsan mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet szombaton döntően 12 és 17 fok között valószínű, de a délnyugati határ mentén kissé melegebb is lehet. Késő este 4, 11 fok valószínű.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra több helyen köd képződik, alacsonyszintű rétegfelhőzet elsősorban a Dunántúlon jöhet létre. Délután nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel, ami meg is vastagszik.
  • Este a Dunántúl északi részén néhol elered az eső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és 10 fok között alakul, de a Dunától keletre néhol gyengén fagyhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 16 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Erősen felhős vagy borult égre, párás levegőre számíthatunk. Ugyanakkor a Dunántúlon kissé szakadozottabb lesz a felhőtakaró.
  • Szórványosan fordul elő kisebb eső.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a Dunántúlon ennél pár fokkal melegebb is előfordulhat.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között várható, ugyanakkor nyugaton, délnyugaton 15, 17 fok is lehet.

 

KEDD

  • Zömmel erősen felhős vagy borult lesz az ég, ugyanakkor lehetnek tartósabban napos tájak is.
  • Párás lesz a levegő, főként reggel és este ködfoltokra is számíthatunk.
  • Néhol előfordulhat eső, illetve szitálás.
  • A légmozgás mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 9 és 14 fok között valószínű, ugyanakkor a naposabb tájakon 15, 17 fok is lehet.

 

SZERDA

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan várható kisebb eső.
  • A légmozgás többnyire mérsékelt marad, de a Dunántúlon élénk, olykor erős lesz az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Szórványosan várható kisebb eső.
  • Az északi, északkeleti szél élénk, helyenként erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.