Unja már a ködöt, lesz ez még rosszabb is

2020. november. 04 5:11

A felettünk húzódó hidegfront hatására átmenetileg mindenütt megszűnik a köd. A hétvégén azonban egy anticiklon terjeszkedik térségünk fölé, hideg, párás, ködös időszak veszi kezdetét.

Szerdán többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, a köd a legtöbb helyen feloszlik. Délelőtt elszórtan, délutántól többfelé várható eső. Hajnaltól eleinte a Dunántúlon, majd északkeleten is megélénkül, néhol meg is erősödik az északnyugati, északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között valószínű. Késő este 8, 13 fokra számíthatunk.

 

csütörtök

  • Eleinte erősen felhős vagy borult idő várható, majd északnyugat felől egyre többfelé felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Este a középső országrészben és a déli határszélen lehet sok felhő.
  • Kezdetben a Nyugat-Dunántúl kivételével még több helyen előfordul eső, zápor, majd késő délelőttől már csak délen, keleten, illetve a középső országrészben lehet csapadék.
  • Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, az Alpokalján, a Kisalföldön, valamint a Zemplén tágabb környezetében meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 12, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között valószínű.

 

péntek

  • Reggelre pára-, ködfoltok, valamint rétegfelhőzet képződik, amelyek kiterjedése napközben csökken, a legtöbb helyen kisüt a nap.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A nyugati, északnyugati szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -1, -2 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 12 fok között valószínű.

 

szombat

  • Borult, párás, illetve kevésbé felhős, napos tájak egyaránt lesznek.
  • Hajnalban és este ködfoltokra is számítani kell, ahol szitálás is előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Fertő-tó környékén élénk széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 13 fok között alakul.

 

vasárnap

  • Borult, párás, illetve kevésbé felhős, napos tájak egyaránt lesznek.
  • Hajnalban és este ködfoltokra is számítani kell, ahol szitálás is előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Fertő-tó környékén élénk széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul.

 

hétfő

  • Az ország nagy részén borongós, párás idő valószínű, tartósabb ködfoltok is lehetnek.
  • Többfelé előfordulhat szitálás.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás