Hamarosan megérkeznek az éjszakai fagyok

2020. november. 04 13:21

A hidegfront után csütörtök délutántól jóval hűvösebb levegő érkezik a Kárpát-medencébe. Péntek hajnalban már többfelé kell fagy kialakulására számítani.

Csütörtökön eleinte erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd a délelőtti óráktól észak felől felszakadozik, csökken a felhőzet, de a középső és déli országrészben estig sok lesz a felhő. Kezdetben több helyen, majd a déli óráktól már inkább csak délen lehet eső, zápor. Az északi, északkeleti szél a Dunántúlon és keleten többfelé megélénkül, helyenként meg is erősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 13 fok között valószínű.

 

péntek

  • Északkeleten változóan, másutt gyengén felhős vagy derült lesz az ég.
  • Éjjel, reggel többfelé számítani lehet párásságra, ködre, amely napközben megszűnik. Az ország nagy részén több órára kisüt a nap.
  • Estétől ismét megindul a ködképződés.
  • Csapadék nem valószínű.
  • Az északi, északnyugati szél néhol időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +5 fok között alakul, de a fagyzugos helyeken -3, -4 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 7 és 13 fok között valószínű.

 

szombat

  • Gyengén felhős, napos és rétegfelhőzettel borított, párás területek egyaránt lesznek.
  • Éjjel, reggel és estétől sokfelé számítani kell ködre, amely helyenként napközben is megmaradhat.
  • A borult, párás, ködös tájakon előfordul szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Fertő-tó környékén élénk széllökések is lehetnek déli irányból.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között, a tartósabban ködös részeken 5 fok közelében alakul.

 

vasárnap

  • Az ország nagy részén borult, párás, helyenként tartósabban ködös idő várható, de lesznek még néhány óráig napos területek is.
  • Éjjel, reggel és estétől sokfelé számítani kell sűrű ködre.
  • A borult, párás, ködös tájakon előfordul szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás, de a Fertő-tó környékén megélénkülhet a déli szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 5 és 11 fok között alakul, de a naposabb vidékeken 12, 14 fokot is mérhetnek.

 

hétfő

  • Az ország nagy részén borult, párás idő várható, több helyütt megmaradhat a köd, kevés helyen lehetnek rövid napos időszakok.
  • Sokfelé előfordulhat szitálás.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 11 fok között alakul.

 

kedd

  • Jobbára borult, párás, több helyen napközben is ködös időre lehet számítani.
  • Sokfelé előfordulhat szitálás.
  • Mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Címkék:, , ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Továbbra is változékony marad az időjárás. Hideg levegő áramlik a Kárpát-medencébe. Emiatt fáradékonyság, görcsös migrénes fejfájás előfordulhat.
A légnyomás emelkedik.