Kellemetlen idő jön: ónos szitálás is várható a jövő héten

2020. november. 22 5:10

A jövő hét közepétől megint egyre ködösebb, borongósabb időre van kilátás. A fagypont körüli hőmérséklet következtében pedig már ónos szitálás, hószállingózás is előfordulhat.

Vasárnap délelőtt a pára- és ködfoltok feloszlanak, a nap első felében fátyolfelhős időre készülhetünk, amely néhol szűri a napsütést. Délutántól az Alföldön és délen, estétől pedig már máshol is megnövekszik a felhőzet. Csapadék nem lesz. A délnyugatira forduló szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 8 fok között alakul. Késő este -1, +4 fok valószínű.

 

hétfő

  • Az éjszaka képződő ködfoltok feloszlása után közepesen és erősen felhős területek és időszakok egyaránt lesznek.
  • Délutántól helyenként gyenge eső, zápor előfordulhat.
  • A délnyugati, majd az északnyugatira forduló szél csak kevés helyen élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

kedd

  • Éjszaka csökken a felhőzet, reggel foltokban ködfoltok képződhetnek, amelyek feloszlása után többnyire gyengén felhős, napos idő lesz.
  • Csapadék nem várható.
  • A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire +2 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul.

 

szerda

  • Éjszaka nagyobb területen képződik köd és rétegfelhőzet, amelyeknek egy része napközben is megmarad, másutt fátyolfelhős idő valószínű többórás napsütéssel.
  • Helyenként szitálás, éjjel esetleg ónos szitálás is előfordulhat.
  • A déli szél csak az Észak-Dunántúlon élénkülhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Döntően erősen felhős vagy borult lesz az ég, párás, helyenként tartósan ködös idő várható.
  • Kisebb körzetekben azonban még kisüthet a nap is.
  • Szitálás, éjszaka ónos szitálás is előfordulhat.
  • A szél gyenge marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -4, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 2 és 5 fok között alakul, de a naposabb részeken 6, 7 fok is lehet.

 

péntek

  • Túlnyomóan borult, párás, helyenként tartósan ködös idő várható.
  • Szitálás, éjszaka ónos szitálás is előfordulhat.
  • A szél gyenge marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet +1 és -3, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 1 és 4 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.