Borult, szürke idő kíséri a hetünket

2020. december. 09 5:07

Szerdán még északkeleten többórás napsütésnek örülhetünk, késő délután azonban már ott is beborul az ég. A hét legvégéig kitart a szürkeség. Csütörtök délig jelentős eső várható.

Szerdán délnyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, de a nap első felében az ország északkeleti harmadában még több órára kisüt a nap. Egyre többfelé ered el az eső, de északkeleten csak estétől lehet csapadék. Késő délutántól az eső az Alpokalján és a Bakonyban havas esőbe, havazásba vált át. Élénk, néhol erős lökések is kísérhetik a keleti, délkeleti szelet, amely délután az Alpokalján északira fordul. A legmagasabb nappali hőmérséklet a nyugati megyékben 2 és 5, másutt 5 és 10 fok között valószínű. Késő este 2, 6 fok valószínű.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Éjjel, reggel még túlnyomóan borult időre számíthatunk, majd napközben vékonyodik, főleg nyugaton néhol időnként felszakadozhat a felhőzet, ott ködfoltok képződhetnek.
  • Éjjel, reggel többfelé, napközben már egyre kevesebb várható eső, zápor.
  • Főként az Alpokalján, a Dunántúli- és az Északi-középhegység vonalában havas eső, hó is hullhat.
  • Általában mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Többnyire borult, párás, helyenként ködös időre számíthatunk.
  • Több helyen várható szitálás, kisebb eső, főleg északon, északnyugaton a hegyekben néhol havas eső, hószállingózás is előfordulhat.
  • Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti, keleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 9 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt borult, párás időre számíthatunk, főleg reggel ködfoltok is lehetnek.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, kisebb eső.
  • A délkeleti, keleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 9 fok között alakul, de északkeleten néhol kissé melegebb is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Túlnyomóan borult, párás idő várható, főleg éjjel, reggel ködfoltokkal.
  • Szórványosan előfordulhat eső, zápor.
  • Az északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Egyre több helyen vékonyodik, szakadozik a felhőzet, keleten inkább még erősen felhős idő lesz a jellemző.
  • Estétől több helyütt képződik köd.
  • Helyenként előfordulhat kisebb eső.
  • Az északi, északnyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 10 fok között alakul.

Címkék:, ,
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.