Egyhangú napok elé nézünk

2020. december. 13 13:00

Párás, borult idő kíséri a jövő hetünket, csak kevés helyen vékonyodhat el a felhőtakaró. Tartósan ködös tájak is előfordulnak majd, éjszaka, illetve reggel pedig helyenként ónos szitálásra készülhetünk.

Hétfőn az ország nagyobb részén többnyire erősen felhős vagy borult, párás, helyenként tartósan ködös időre számíthatunk, de egyes részeken szakadozottabb lesz a felhőzet, és rövidebb-hosszabb napos időszakok is valószínűek. Szitálás előfordulhat. Többnyire mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és +3 fok között alakul, de a tartósabban derült részeken ennél hidegebb is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet jobbára 2 és 6 fok között várható, a napos tájakon viszont magasabb értékek is előfordulhatnak.

 

KEDD

  • A rétegfelhőzet kevés helyen vékonyodhat el, szakadozhat fel, nagyobb eséllyel nyugaton, délnyugaton. Napközben is maradhatnak ködös területek.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de több helyen előfordulhat szitálás, éjjel, hajnalban néhol ónos szitálás.
  • Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 7 fok között alakul.

 

SZERDA

  • A rétegfelhőzet mellett egy nyugatról kelet felé vonuló vastagabb felhőzónára is számíthatunk. Tartósan ködös területek is várhatók.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, éjjel, hajnalban néhol ónos szitálás, napközben, este szórványosan kisebb eső is.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • A vastagabb felhőzet elvonul kelet felé, az ország nagy részét azonban rétegfelhőzet borítja majd. Párás lesz a levegő, tartósan ködös területek is lehetnek.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, kisebb eső, éjjel, hajnalban néhol ónos szitálás, ónos eső.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

PÉNTEK

  • Túlnyomóan borult, párás idő várható. Ködös vidékekre is számítani lehet.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, kisebb eső, éjjel, hajnalban néhol ónos szitálás.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 8 fok között alakul.

 

SZOMBAT

  • Többnyire erősen felhős, illetve borult, párás, helyenként ködös idő valószínű, kevés helyen vékonyodhat el, szakadozhat fel a felhőzet.
  • Több helyen előfordulhat szitálás, eső, éjjel néhol ónos szitálás.
  • Az Észak-Dunántúlon helyenként megélénkül a délkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás