Legborúsabb hónapunk hozza a formáját

2020. december. 15 5:10

Hazánkban decemberben a legkevesebb a napsütéses órák száma, nem csak a rövid nappalok, hanem a tartósan borult ég miatt is. Az idei évben sem tapasztalhatunk ebben számottevő változást.

Kedden túlnyomóan borult, párás időre számíthatunk, tartósan rossz látási viszonyok a felhőbe burkolózó hegyvidéki tájakon lehetnek. A rétegfelhőzet felszakadozására csak az Észak-Dunántúlon van kis esély. Szitálás továbbra is előfordulhat, nagyobb eséllyel a középső és északi tájakon. Általában gyenge marad a légmozgás, de a Kisalföldön megélénkülhet, Sopron környékén akár meg is erősödhet a déli, délkeleti szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között várható. Késő este -1, +4 fok valószínű.

 

szerda

  • Nagyrészt borult időre kell számítani, csak kis területen süthet ki a nap, a rétegfelhőzet felett délutántól a középső és magasabb szinteken is megnövekszik a felhőzet nyugat felől.
  • Tartósabban ködös területek is lehetnek.
  • Szórványos várható csapadék: szitálás, délutántól kisebb eső is, illetve éjszaka, hajnalban néhol ónos szitálás alakulhat ki.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

csütörtök

  • Általában borult idő várható, a rétegfelhőzet csak kis területen vékonyodhat el, szakadhat fel.
  • Párás lesz a levegő, tartósan ködös területek is lehetnek.
  • Szórványosan valószínű gyenge csapadék: szitálás, reggelig helyenként eső, illetve éjszaka, hajnalban néhol ónos szitálás, ónos eső. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között alakul.

 

péntek

  • Az ország túlnyomó részén borult, párás, néhol tartósabban ködös időre kell számítani, csak kis területen szakadozhat fel a felhőzet.
  • Szórványosan valószínű szitálás, éjszaka, hajnalban néhol esetleg ónos szitálás.
  • Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható.

 

szombat

  • Általában borult, párás, néhol ködös idő várható, felszakadozás inkább keleten fordulhat elő.
  • Szórványosan alakulhat ki szitálás, éjszaka néhol ónos szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • A korábbi napoknál nagyobb eséllyel, nagyobb területen szakadozhat fel a rétegfelhőzet, de adott helyen még mindig a borult, párás időnek nagyobb a valószínűsége.
  • Helyenként kisebb eső, szitálás lehet.
  • A délkeleti, keleti szél néhol megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 3 és 8 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás