Mediterrán ciklon hozhat havazást a hétvégére

2021. január. 06 13:59

Bár a mediterrán ciklonok nem a könnyű előrejelezhetőségükről híresek, a hét végétől kezdődően egyre nagyobb eséllyel alakulhat ki hózápor, akár havazás.

Csütörtökön változóan felhős lesz az ég, hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. Délután dél felől megnövekszik a fátyolfelhőzet. Hajnalban szórványosan, napközben elvétve valószínű csapadék: általában zápor, de főleg nyugaton és északon havas eső, hózápor is lehet. Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 6 fok között várható.

 

PÉNTEK

  • Éjszaka dél felől megvastagszik, majd a déli óráktól északnyugat felől felszakadozik a felhőzet.
  • Főként délen és nyugaton fordulhat elő elszórtan eső, havas eső, nyugaton, északnyugaton havazás.
  • Az északi, északkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

SZOMBAT

  • Eleinte változóan felhős lesz az ég, majd délutántól dél felől növekedhet, vastagodhat a felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de délen gyenge havazás előfordulhat.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +4 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult ég lehet a jellemző.
  • Akár több helyen előfordulhat csapadék: zömében hó, de délen, délkeleten havas eső is lehet.
  • Az északi, északkeleti szél sokfelé megélénkül, időnként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között alakul.

 

HÉTFŐ

  • Erősen felhős idő valószínű rövid felszakadozásokkal.
  • Elszórtan hózápor előfordulhat.
  • Az északi szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2, -7, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

 

KEDD

  • Erősen felhős idő valószínű rövid felszakadozásokkal.
  • Elszórtan hózápor előfordulhat.
  • Az északnyugati szél megélénkül, többfelé meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.