Hétvégén már napközben is fagyni fog

2021. január. 12 5:09

A hét második felében a jelenleginél több fokkal hidegebb időre számíthatunk. Szombaton és vasárnap már napközben is országszerte fagyni fog.

Kedden a Tiszántúlon eleinte borongós idő várható némi hószállingózással, másutt hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap. A déli óráktól északnyugat felől egy frontális felhősáv érkezik, fokozatosan mindenütt beborul. Kora estétől északnyugat felől csapadékhullás veszi kezdetét: eleinte vegyes csapadék valószínű (ónos eső is lehet átmenetileg), majd késő este már északon is egyre nagyobb területen havazni kezd. Kedden napközben a délnyugati szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet kedden -1 és +4 fok között várható, a naposabb helyeken lesz a melegebb. Késő este -4, +1 fok valószínű.

 

szerda

  • Reggel északnyugat felől felszakadozik a felhőzet, eleinte még több helyen várható havazás, északnyugaton havas eső, ónos eső is lehet.
  • Napközben felhőátvonulások lesznek, és egyre inkább a keleti tájakon valószínű gyenge havazás, hózápor.
  • Az északnyugati szél többfelé megerősödik, az Észak-Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és -5, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között várható.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók sok felhővel, kevés napsütéssel.
  • Több helyen alakulhat ki havazás, hózápor.
  • Az északnyugati szél megerősödik, főként a középső országrészben és a Dunántúlon viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok között várható.

 

péntek

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Elszórtan alakul ki hózápor.
  • Az északnyugati szél több helyen erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -2 és -10, a legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +2 fok között alakul.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként alakul ki hózápor.
  • Az északi, északnyugati szél több helyen erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -12 fok között alakul, de néhol hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Általában gyengén felhős, napos idő valószínű.
  • Csapadék nem lesz.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -7 és -13 fok között várható, de néhol hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és -6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás