Hózivatart is hozhat a délután

2021. január. 13 5:17

Az átvonuló hidegfront után országszerte felszakadozik a felhőzet. A délután megnövekvő gomolyfelhőkből északkeleten akár hózivatar is kialakulhat.

Szerdán a keleti megyékben is gyorsan csökken a felhőzet, a nap nagy részében a felhőátvonulások mellett több órára kisüt a nap. Reggel, délelőtt keleten még valószínű havazás, majd helyenként alakulhat ki hózápor, északkeleten hózivatar is. Az északnyugati szél főként a középső országrészben, valamint az Észak-Dunántúlon megerősödik, néhol viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 5 fok között alakul. Késő este +1, -4 fok valószínű.

 

csütörtök

  • Felhőátvonulások várhatók sok felhővel, néhány órás napsütéssel.
  • Több helyen alakulhat ki havazás, hózápor.
  • Az északnyugatira, északira forduló szél mindenütt megélénkül, megerősödik, azonban a középső országrészben és a Dunántúlon viharossá is fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és -9, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +3 fok között várható.

 

péntek

  • Gomolyfelhős, napos idő várható felhőátvonulásokkal.
  • Elszórtan hózáporok is kialakulhatnak.
  • Az északnyugati szél több helyen erős, néhol viharos lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -2 és -8 fok között alakul, de a havas, kevésbé felhős, szélcsendes tájakon akár -12 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -3 és +2 fok között várható.

 

szombat

  • Felhőátvonulások várhatók több-kevesebb napsütéssel.
  • Helyenként hózápor előfordulhat.
  • Az északi, északnyugati szél több helyen erős lesz.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -4 és -12 fok között alakul, de keleten néhol akár -15 fok alá is hűlhet a levegő, hideg lesz a hajnal.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -6 és 0 fok között valószínű.

 

vasárnap

  • Eleinte többnyire gyengén felhős napos idő várható, majd nyugat felől várhatóan elkezd megnövekedni a felhőzet.
  • Csapadék eleinte nem valószínű, majd a nap második felében már kisebb havazás, esetleg vegyes halmazállapotú csapadék előfordulhat.
  • Kezdetben gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, majd napközben déli, délnyugati irányba fordul a szél és helyenként megélénkül.
  • Meglehetősen hideg lesz a reggel, általában -15 és -7 fok közötti minimumokkal, de a hóval borított keleti tájakon akár -18 fokig is süllyedhet a hőmérő higanyszála.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -7 és +1 fok között alakul.

 

hétfő

  • Változóan felhős lesz az ég.
  • Kisebb havazás, vegyes halmazállapotú csapadék egyaránt előfordulhat.
  • Helyenként megélénkül a nyugati, délnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -12 és 0 fok között várható, de keleten ettől pár fokkal hidegebb is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet -5 és +3 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás