Havazással zárulhat a hét

2021. január. 22 5:09

Hőmérsékleti rekord is születhet a szokatlanul enyhe időben, hétvégén azonban átalakulás veszi kezdetét. Vasárnap estétől nagy területen számíthatunk akár jelentősebb havazásra a jelenlegi adatok szerint.

Pénteken a fátyolfelhőzet napközben átmenetileg nagyobb területen is megvastagodhat, de némi szűrt napsütésre – a tartósan borult északkeleti részek kivételével – szinte mindenhol számíthatunk. Kisebb eső, záporeső legnagyobb eséllyel az Északi-középhegység, illetve Észak-Alföld tágabb környezetében valószínű, de szemerkélő eső máshol is előfordulhat. Emellett estétől délnyugaton, nyugaton is megvastagodhat a felhőzet, és ekkor már arrafelé is előfordulhat gyenge csapadék. Sokfelé lesz erős, főleg a Dunántúlon helyenként viharos a déli, délnyugati szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 17 fok között valószínű, de elsősorban az Északi-középhegység térségében helyenként ennél több fokkal hidegebb is lehet. Késő este 6, 8 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult időre számíthatunk. Több-kevesebb szűrt napsütés főleg az ország délkeleti felén valószínű.
  • Kezdetben szórványosan, délutántól a Dunántúlon, estétől keleten is többfelé várható eső, zápor.
  • A Dunántúlon egy-egy zivatar sem kizárt.
  • A Kisalföldön, az Alpokalján és a Bakonyban estefelé helyenként havas eső, hó válthatja az esőt.
  • A jellemzően déli szél élénk, több helyütt erős lesz, de a Dunántúl északnyugati vidékein átmenetileg északnyugatira fordulhat a szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 2 és 9 fok között alakul, északkeleten lesz a hidegebb.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10 és 15 fok között valószínű, de északnyugaton, illetve az Északi-középhegység térségében 6, 9 fok is lehet.

 

VASÁRNAP

  • Az átmeneti éjszakai felszakadozást, csökkenést követően napközben egyre többfelé beborul az ég.
  • Sokfelé számítani kell csapadékra: eleinte főleg esőre, melyet a nap folyamán nyugat felől egyre több helyen havas eső, havazás válthat fel.
  • A reggeli órákban a Dunántúlon néhol ónos eső sem kizárt.
  • A délnyugati, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, északnyugaton lesz a hidegebb, délkeleten az enyhébb idő.

 

HÉTFŐ

  • A vastag felhőzóna egyre északkeletebbre húzódik, az ország nagy részén kisüthet hosszabb-rövidebb időre a nap, estétől érkezhet ismét több felhő dél felől.
  • A csapadékzóna északkelet felé vonul, az esőt ott is egyre inkább havas eső, hó váltja fel.
  • Éjfélre északkeleten is megszűnik a csapadék, ugyanakkor az esti óráktól a déli, délnyugati megyékben ismét előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás, néhol esetleg havas eső.
  • A nyugati, északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +5 fok között alakul.

 

KEDD

  • Általában közepesen vagy erősen felhős lesz az ég.
  • Néhol előfordulhat hózápor, nagyobb eséllyel az északi és déli megyékben.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -7 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +5 fok között valószínű.

 

SZERDA

  • Általában vékonyabb, szakadozott felhőzet lehet térségünk felett.
  • Helyenként előfordulhat hózápor.
  • Az északnyugati szél sokfelé megerősödik, helyenként viharossá fokozódhat.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -8 és -1, a legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +6 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás