Borongós, változékony idő jön a hétvégére

2021. február. 05 12:12

Kevés napsütés délre jut. Szombaton főként keleten várható kisebb eső, vasárnap a Dunántúlon valószínű esőzés. Az Északi-középhegységben havas eső, akár havazás, ónos eső is felléphet. Enyhe lesz az idő.

Szombaton többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, hosszabb-rövidebb felszakadozások délen, délnyugaton lehetnek. Elszórtan várható kisebb eső, szitálás, az esti óráktól az Északi-középhegység környékén havas eső, havazás, néhol ónos eső is kialakulhat. Az ország délnyugati részén a délnyugati, másutt az északkeleti, keleti szél helyenként megélénkül, néhol meg is erősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet az ország északkeleti harmadán és a Rábától nyugatra 1 és 8, másutt 9 és 17 fok között alakul.

 

VASÁRNAP

  • Általában vastag felhőtakaró borítja majd az eget, a déli megyékben lehet kissé vékonyabb, szakadozottabb a felhőzet, de érdemi napsütés ott sem valószínű.
  • A nap első felében főleg az ország északi felén-harmadán számíthatunk néhány tized milliméter csapadékra eső, az Északi-középhegység vidékén, északkeleti határ közelében havazás, ónos eső formájában.
  • Nagy bizonytalanság mellett, de fennáll a veszélye jelentősebb jégréteg kialakulásának is.
  • Délutántól a Dunántúlon nagy területen elered, ott akkor több milliméter eső is hullhat.
  • A délkeleti, keleti szél a Kisalföldön és a Dél-Alföldön erősödhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +7, a csúcshőmérséklet 3 és 15 fok között valószínű, ezen belül északkeleten lesz a hidegebb, és délen helyenként a tavasziasan enyhe idő.

 

HÉTFŐ

  • A nap nagy részében felhős lesz az ég, délelőtt lehet átmeneti felhőzetcsökkenés és kevés napsütés.
  • Az éjszakai csapadék kelet felé elvonul, délelőtt jórészt száraz idő várható.
  • A nap második felében dél felől újabb hullámban érkezhet nagyobb csapadék.
  • Általában eső valószínű, de délután, este a Dunántúl egyes részein már havas esőbe, hóba válthat, az északi megyékben ónos eső sem kizárt.
  • A szél a legtöbb helyen északnyugatira fordul, de csak kevés helyen erősödhet meg.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +8, a csúcshőmérséklet 2 és 11 fok között alakul, északnyugaton lehet a leghidegebb.

 

KEDD

  • A nap első felében kelet felé elvonul, második felében délnyugat felől érkezik egy újabb csapadékzóna, a kettő között átmenetileg akár több órás száraz, naposabb periódus is elképzelhető.
  • A csapadék érkezését jelentős bizonytalanság terheli.
  • Jellemzően eső várható, de éjszaka, reggel észak, északnyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, hó is lehet.
  • Egyre inkább keleti, mérsékelt légmozgás valószínű.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -6 és +2, a legmagasabb nappali hőmérséklet 1 és 11 fok között alakul, északnyugaton maradhat a leghidegebb a levegő.

 

SZERDA

  • Erősen felhős illetve borult, csapadékos idő várható.
  • Általában kisebb mennyiségű eső eshet, a nap vége felé nő meg az esélye, hogy jelentősebb csapadék hulljon.
  • Kisebb területen vegyes halmazállapot sem kizárt.
  • Az egyre inkább nyugati irányú szelet legfeljebb élénk lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +6, a legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 13 fok között alakul.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Jó eséllyel több órára és nagy területen csökkenhet a felhőzet, így napsütésre is számíthatunk.
  • Kiterjedt csapadékzóna vonul át az országon nyugat-keleti irányban, jelentősebb mennyiség hullhat, de napközben (a felhőzetcsökkenéssel együtt) hosszabb szünet valószínű.
  • Főleg éjjel kis területen vegyes halmazállapotú csapadék sem kizárt.
  • A nyugati, északnyugati szél megerősödhet, a Dunántúlon – egyelőre nagyobb bizonytalanság mellett – viharos lökések is lehetnek.
  • Hajnalban általában -4, +5, kora délután 2, 10 fokot mérhetnek.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.