Még sokáig napfényes időnek örülhetünk

2021. február. 13 13:06

Anticiklon alakítja időjárásunkat. Az éjszakai órákban továbbra is kemény fagyra kell számítani, az elmúlt napokhoz képest azonban enyhébb idő lesz. Sok napsütésben lesz részünk.

Vasárnap napos idő várható, az ország déli, illetve keleti kétharmadára összpontosulnak a gomolyos rétegfelhők. Az északi, északkeleti szél megélénkül, összességében többfelé lesz erős. A Dunántúli-középhegységben, a Balaton mellett viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet -2 és +3 fok körül alakul. Ugyan jórészt mindenütt pozitív tartományban alakul majd a hőmérséklet, de az erős szél sokat ront majd a hőérzetünkön.

 

HÉTFŐ

  • Általában sok napsütés várható, több felhő főként északkeleten, keleten lehet. Estefelé aztán nyugaton már befelhősödik az ég.
  • Kisebb hózápor kialakulásának északkeleten, keleten van nagyobb esélye.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -12 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas vidékeken -15, -18 fok is lehet.
  • Délután jobbára -3, +4 fokot mérhetnek.

 

KEDD

  • A nyugati tájak fölött is szakadozik a felhőzet, és általában többórás napsütésre számíthatunk.
  • Helyenként, nagyobb eséllyel nyugaton kisebb havazás előfordulhat.
  • A Dunától keletre több helyen megélénkül az északi szél.
  • A minimum-hőmérséklet általában -6 és -13 fok között valószínű, azonban a derült, szélvédett, havas tájakon -16, -19 fokot is mérhetnek.
  • Délután is csupán -4, +3 fok várható.

 

SZERDA

  • Fokozatosan befelhősödik az ég, de a legtöbb helyen azért több órára kisüt a nap.
  • Nagyobb eséllyel a nyugati országrészben szórványosan valószínű vegyes halmazállapotú csapadék.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • Hajnalban az ország nagy részén -4, -13 fokot olvashatnak le a hőmérőkről, de egyes szélvédett, havas részeken -14, -19 fokig süllyedhet a hőmérséklet.
  • Kora délután többnyire -4, +3 fokot mérhetnek.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Szakadozik a felhőzet, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Elszórtan, nagyobb eséllyel a nyugati országrészben előfordulhat havazás, havas eső.
  • Általában mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és -12 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon -16, -19 fokot is mérhetnek.
  • A délutáni órákban sem lesz melegebb +2, -5 foknál.

 

PÉNTEK

  • Változóan, egyes részeken erősebben felhős időre lehet számítani.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -6 és -14 fok között valószínű, de a derült, szélvédett, havas tájakon -16, -19 fokot is mérhetnek.
  • A délutáni órákban sem lesz melegebb +2, -5 foknál.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.