A köd és a napsütés harca teszi változatossá időjárásunkat

2021. február. 20 5:31

A következő éjszakákon is sokfelé képződik köd az országban, amely napközben nem mindenütt oszlik fel. A ködös és napsütéses tájak között komoly hőmérséklet különbség alakul ki várhatóan.

Szombaton reggel erősen felhős, párás, néhol ködös idő lesz, majd délelőtt, délben felszakadozik, csökken a felhőzet, feloszlik a köd, és hosszabb időre kisüt a nap. Kezdetben az Alföld déli részén kisebb eső még előfordulhat. Többnyire mérséklet marad a légmozgás, de a délkeleti szél helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 7 és 14 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken hidegebb lesz. Késő este 1, 6 fok valószínű.

 

vasárnap

  • Reggelre több helyen képződik köd, valamint rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben feloszlik, és egyre több helyen kisüt a nap.
  • Egyes részeken azonban tartósabban felhős, párás, ködös maradhat az idő.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás.
  • A déli, délkeleti szél megélénkül, az Északnyugat-Dunántúlon néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4 fok között várható, de a derült, szélcsendes tájakon alacsonyabb értékek is előfordulhatnak.
  • A maximum-hőmérséklet többnyire 8 és 14 fok között alakul, de a tartósabban ködös helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet.

 

hétfő

  • Reggelre ismét terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet, ám ennek nagy része napközben feloszlik, és általában több órára kisüt a nap.
  • Akadhatnak azonban olyan körzetek, ahol tartósabban felhős, párás marad az idő.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás.
  • A déli szelet főként a Dunántúlon kísérhetik élénk széllökések.
  • A minimum-hőmérséklet általában -3 és +5, a maximum nagyrészt 12 és 17 fok között alakul, de a tartósabban felhős, párás részeken több fokkal hidegebb lehet az idő.

 

kedd

  • Reggelre sokfelé várható köd, valamint rétegfelhőzet, amelynek nagy része napközben lassan feloszlik, ám maradhatnak tartósan felhős, párás, ködös körzetek.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb a ködös tájakon fordulhat elő szitálás.
  • Többnyire mérsékelt lesz a légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3 és +3, a csúcshőmérséklet általában 12 és 16 fok között várható, de a tartósabban felhős, ködös tájakon több fokkal hidegebb marad az idő.

 

szerda

  • Reggelre ismét terjeszkedik a köd, illetve rétegfelhőzet, és napközben napos, illetve felhős, párás, helyenként ködös területekre egyaránt számítani lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, legfeljebb néhol fordulhat elő szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hőmérséklet hajnalban -2 és +4, délután általában 12 és 17 fok között várható, de a tartósabban felhős, ködös vidékeken több fokkal hidegebb marad az idő.

 

csütörtök

  • Napos, valamint rétegfelhős, párás, helyenként ködös területekre egyaránt számítani lehet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de néhol előfordulhat szitálás.
  • Többnyire mérsékelt marad a légmozgás.
  • Hajnalban -1, +5, délután általában 11, 16 fok várható, de a tartósabban felhős, ködös vidékeken ennél több fokkal hidegebb marad az idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás