Az év eddigi legmelegebb napjai jönnek

2021. május. 10 5:09

Keddig országszerte kora nyáriasan meleg időben lesz részünk, majd nyugat felől egy ciklon csapadékrendszere éri el hazánkat. Hatására a Dunántúlon szerdára jelentősen mérséklődik a nappali felmelegedés.

Hétfőn derült, napos, száraz időre számíthatunk helyenként vékony fátyolfelhőkkel. A déli, délkeleti szelet sokfelé élénk, a Dunántúl északi és nyugati részein erős, a Kisalföldön időnként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 24 és 27 fok között várható.

 

kedd

  • Általában derült, napos idő várható kevés fátyolfelhővel, estétől a nyugati tájakon már megjelenhetnek gomolyfelhők is.
  • Csapadék estig nem lesz, legfeljebb a késő esti, éjszakai óráktól lehet már a nyugati megyékben helyenként zápor, zivatar.
  • A déli, délkeleti szél több helyen megerősödik.
  • Hajnalban 5, 14, délután 25, 30 fok valószínű.

 

szerda

  • Az északkeleti megyékben délelőtt néhány órára kisüthet a nap, azonban délnyugat, nyugat felől vastag felhősávok vonulnak északkelet felé.
  • Délután elsősorban a délnyugati tájakon lehet szakadozott felhőzet több-kevesebb napsütéssel.
  • Délig elsősorban az ország délnyugati felén valószínű többfelé eső, zápor, zivatar, a nap második felében a csapadékzóna tovább vonul északkeleti irányba.
  • A délkeleti, déli, majd a Dunántúlon az északnyugatira forduló szél megélénkül, helyenként megerősödik.
  • Hajnalban 7, 14 fokra számíthatunk, napközben hazánk nyugati, délnyugati felén 17, 21, északkeleti felén 22, 27 fok közé melegszik fel a levegő.

 

csütörtök

  • Változó mennyiségű és vastagságú felhőzet lesz felettünk.
  • Összességében több helyen valószínű eső, zápor, főként a déli, illetve a keleti megyékben néhol zivatar, de nagyobb területek is kimaradhatnak a csapadékból.
  • A nyugati, délnyugati szelet élénk, a Kisalföldön az északnyugati szelet erős lökések kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 7 és 14, a legmagasabb nappali hőmérséklet 16 és 22 fok között alakul.

 

péntek

  • Közepesen vagy erősen felhős idő valószínű több-kevesebb napsütéssel.
  • Szórványosan előfordul eső, záporeső, illetve zivatar.
  • A déli, délnyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 24 fok között várható.

 

szombat

  • A rövidebb napos időszakok mellett inkább erősen felhős idő lesz a jellemző.
  • Több helyen is lehet eső, zápor, néhol zivatar.
  • A déli, majd keleti szelet sok helyütt élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 6 és 11, a legmagasabb nappali hőmérséklet 17 és 25 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás