Felhőszakadásra, országszerte zivatarokra figyelmeztetnek

2021. július. 16 9:00

A késő délutáni, esti óráktól délkelet felől kiterjedt csapadékzóna éri el hazánkat, mely nagy területen enyhítheti az aszályt szombat reggelig.

Napközben ismét egyre aktívabbá válik a légkör, ekkor elsősorban az ország déli és keleti felén pattanhatnak ki nagyobb számban zivataros gócok. Ezt követően a késő délutáni, kora esti órákban dél, délkelet felől kiterjedt zivatarzóna érkezik, amely fokozatosan északnyugat felé halad. A legintenzívebb cellákat ekkor már elsősorban felhőszakadás (rövid idő alatt lehulló 25-30 milliméter, esetenként akár 50 millimétert meghaladó) kísérheti, emellett viharos (jellemzően 60-80 km/óra, néhány helyen esetleg ezt meghaladó sem kizárt) széllökés és apróbb szemű jégeső is társulhat hozzájuk.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat hazánk teljes területére elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt pénteken. Két-két északnyugati és északkeleti megye kivételével országszerte legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás miatt. Másodfokú figyelmeztetés van érvényben felhőszakadás miatt hazánk déli felén pénteken.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

A zivatarok a szombatra virradó éjszakába is átnyúlnak, emellett ekkor a Dunántúl nyugati, délnyugati tájain nagyobb mennyiségű tartós csapadékra is esély van.

Szombaton is országszerte elsőfokú figyelmeztetés van érvényben zivatarok kialakulásának veszélye miatt. Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye kivételével hazánk teljes területén legalább elsőfokú figyelmeztetés érvényes felhőszakadás miatt szombaton. Másodfokú figyelmeztetés érvényes holnap felhőszakadás miatt a fővárosban és Pest megyében, valamint Jász-Nagykun-Szolnok, Bács-Kiskun, Komárom-Esztergom, Fejér, Tolna, Baranya, és Somogy megyében.

Tartós, nagy esőre a Dunántúl nyugati felén figyelmeztetnek szombaton.

Hőségre figyelmeztetnek keleten: Csongrád-Csanád, Békés, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben.

A hajnalban képződött pára-, ködfoltok délelőttre feloszlanak.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás