Tetőzik a hőség, este heves zivatarok érkeznek, figyelmeztetés érvényes

2021. augusztus. 16 11:39

Hétfőn napközben még országszerte hőség várható, majd az este érkező front hatására megszűnik a kánikula, de heves zivatarok kialakulására kell számítanunk.

Hétfőn napközben csak néhol lehet zivatar, amely akár heves kísérőjelenségekkel is járhat. Estétől északnyugat felől hidegfront éri el hazánkat, majd kedden délelőtt elhagyja a Tiszántúlt is. A front előtt és a fronton zivatarok alakulnak ki, ezekhez viharos (60-85 km/óra) széllökés, jégeső (1-2 centiméter) és nagy mennyiségű csapadék (általában 15-30, néhol 30 milliméternél is több) társulhat. Néhol heves zivatar is valószínű károkozó szélrohammal (90 km/óra feletti széllökés), nagyobb méretű jéggel ( 2 centiméter feletti). Estétől a front hatására zivatartól függetlenül több helyen viharossá (60-70 km/óra) fokozódhat az északnyugati szél. Hétfőn másodfokú figyelmeztetés érvényes a heves zivatarok várható kialakulása miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád és Veszprém megyében, Zala, Somogy, Baranya, Tolna, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Békés, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú figyelmeztetés van érvényben. Felhőszakadás előfordulása miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Veszprém, Nógrád, Heves és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés.

Hétfőn tetőzik a hőség. A napi középhőmérséklet sok helyen alakul 26, 27, főként délen 28, 29 fok felett. Keddre virradóan megszűnik a hőség. Hétfőn Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom, Fejér, Pest, Nógrád, Heves, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében elsőfokú; Somogy, Baranya, Tolna, Jász-Nagykun-Szolnok és Hajdú-Bihar megyében másodfokú; Bács-Kiskun, Békés és Csongrád-Csanád megyében pedig harmadfokú figyelmeztetés érvényes a hőség miatt.

Kedden délelőtt és a déli órákban még az ország keleti, északkeleti harmadán lehetnek zivatarok, amelyeket elsősorban nagy mennyiségű csapadék (15-30, néhol 30 milliméter feletti) kísérhet. Kedd késő délutántól, kora estétől veszélyes időjárási jelenség nem valószínű. Az Országos Meteorológiai Szolgálat kedden a zivatarok veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki az egész országra. Felhőszakadásra Nógrád, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében figyelmeztetnek. Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás