Zivatarra, felhőszakadásra és nagy mennyiségű esőre figyelmeztetnek

2021. október. 05 11:48

Kedden a késő délutáni, esti óráktól a Dunántúlon egyre több helyen kell zivatarok kialakulására számítani, helyenként felhőszakadás kíséretében.

Kedden késő délutántól, estétől egy összeáramlási zóna mentén a nyugati, délnyugati országrészben záporok, helyenként zivatarok kialakulása valószínű. A cellákat elsősorban intenzív csapadék kísérheti, azonban az említett térségen egymást követően gyorsan akár több cella is átvonulhat, melyekből lokálisan (néhány óra alatt) 20-30 millimétert is meghaladó mennyiségű csapadék hullhat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat elsőfokú figyelmeztetést adott ki zivatar veszélye miatt Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy megyékre, a keddi napra vonatkozóan. Felhőszakadás lehetséges előfordulására pedig Vas és Zala megyében figyelmeztetnek.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Az összeáramlási zóna és az annak mentén kialakuló csapadékzóna az éjszaka folyamán lassan egyre keletebbre helyeződik a Dunántúlon, reggelig nagyjából a Duna vonaláig jut el. Az intenzívebb gócokban szerda reggelig néhol villámtevékenység előfordulhat. Kedd estétől, késő estétől egy csapadékzóna alakul ki a Dunántúl nyugati részén, mely szerdára virradó éjszaka lassan egyre keletebbre helyeződik át. A csapadékzóna a szerda reggeli órákra a középső országrész fölé, majd napközben gyengülve lassan északkelet felé mozog tovább. A délutáni, esti órákban délnyugat felől egy mediterrán ciklon hatására újabb, kiterjedt csapadék érkezik további jelentős mennyiségű esővel. Összességében szerda éjfélig a lehullott csapadék mennyisége a Dunántúlon és a középső országrészben többfelé (nem mindenütt) meghaladhatja a 20 millimétert. Csapadéknak legkisebb esélye az északkeleti határ közelében van, arrafelé előfordulhatnak akár csapadékmentes területek is. A csapadéktevékenység a szerda éjféli órákig sem szűnik meg, különösen a délnyugati országrészben további jelentős mennyiségű eső várható a következő napokban is. A Dél-Dunántúlon, kiemelten Somogy és Zala megye térségében szerdán késő délutántól, lokálisan, egy tartósabb konvergencia mentén intenzív csapadéksáv alakulhat ki, mely miatt a térségben a fentebb említett 20 millimétert jóval meghaladó (akár 50 milliméter feletti) 24 órás mennyiségek is előfordulhatnak – ebben azonban még jelentős a bizonytalanság. Szerdán a zivatarok veszélyes kísérőjelenségei miatt a Dunántúlon, Pest és Bács-Kiskun megyében érvényes elsőfokú figyelmeztetés. Nagy mennyiségű (20 millimétert meghaladó) csapadék miatt elsőfokú figyelmeztetés érvényes szerdán az egész Dunántúlon, Pest, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád és Nógrád megyében.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Holnap egy hideg légörvény érkezik és okoz változékony időjárást. Ma még nem kell fronthatástól tartani.

A légnyomás nem változik.