Hamarosan ismét elromlik az idő

2021. október. 09 12:21

A hazánktól délre örvénylő mediterrán ciklon szombat délutántól ismét hazánk fölé helyeződik. Dél felől egyre többfelé kell esőre számítani. Jelentősebb javulás keddtől valószínű.

Vasárnap az ország északkeleti harmadán vékonyodik, szakadozik a felhőzet, a csapadék is megszűnik a délelőtti órákban, másutt marad a borult idő ismétlődő, változó intenzitású esővel. Az északkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 8 és 13 fok között valószínű, de az ország északkeleti harmadában 15, 18 fok is lehet.

 

hétfő

  • Nagyrészt erősen felhős vagy borult lesz az ég.
  • Több helyen előfordulhat eső, zápor, a nyugati megyékben kisebb a csapadék esélye.
  • Az északi, északnyugati szelet élénk, az Észak-Dunántúlon helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet általában 2 és 9, a maximum 9 és 15 fok között várható.

 

kedd

  • Változóan felhős időre számíthatunk több-kevesebb napsütéssel.
  • A szélvédett részeken hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Elszórtan valószínű eső, zápor.
  • Az északnyugati, északi szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet 0 és +9, a csúcsérték 10 és 15 fok között valószínű.

 

szerda

  • Felhős idő lesz a jellemző.
  • Elszórtan számítani lehet esőre, záporra.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sokfelé megélénkül, helyenként megerősödhet az északi, északnyugati szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 8 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -1 fokot is mérhetnek.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között várható.

 

csütörtök

  • Az ország nagy részén felhős időre van kilátás.
  • Elszórtan valószínű eső, záporeső.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sok helyütt megélénkül, néhol időnként megerősödik az északi szél.
  • A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között, a kevésbé felhős, szélvédett vidékeken kevéssel fagypont alatt alakul.
  • A csúcsérték többnyire 9 és 15 fok között várható.

 

péntek

  • Hazánk nagyobb részén felhős idő lesz a jellemző.
  • Elszórtan előfordulhat eső, zápor.
  • A kevésbé felhős, szélvédett körzetekben hajnalra átmeneti ködfoltok képződhetnek.
  • Sokfelé megélénkül az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 2 és 9 fok között alakul, de a kevésbé felhős, szélvédett tájakon 0, -1 fokot is mérhetnek.
  • A maximum-hőmérséklet 10 és 15 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás