Jelentős enyhülés érkezik a jövő héten

2021. október. 14 5:05

A megszokottnál hűvösebb idővel telnek a következő napok, a jövő héten azonban lassú melegedés kezdődik. Több helyen elérjük, néhol átlépjük majd a 20 fokot.

Csütörtökön a Dunától keletre általában felhősen indul a reggel, és kisebb eső, záporeső is több helyen valószínű. Napközben gomolyosodik a felhőzet, és csak néhol lehet zápor. A Dunántúlon ezzel szemben a gomolyfelhő-képződés mellett hosszabb időre is kisüthet a nap, majd a késő délutáni óráktól nyugat, északnyugat felől vastagabb felhősáv érkezhet. Csapadéknak ott sokkal kisebb az esélye. Néhol megélénkülhet az északi szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 14 fok között alakul. Késő este 3, 6 fok valószínű.

 

PÉNTEK

  • Hajnalra foltokban rétegfelhőzet és köd képződhet, ezek azonban napközben feloszlanak.
  • Gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul, de a szélvédett völgyekben és az Alföldön -3, 0 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között valószínű.

 

SZOMBAT

  • Hajnalra foltokban rétegfelhőzet és köd képződhet, ezek azonban napközben feloszlanak.
  • Gyengén és erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak, több-kevesebb napsütésre is számíthatunk.
  • Csapadék nem valószínű, de északon elvétve futó zápor nem kizárt.
  • Az északi szél megélénkül, néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +5 fok között alakul, de a szélvédett völgyekben és az Alföldön -3, 0 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 16 fok között várható.

 

VASÁRNAP

  • Hajnalra foltokban rétegfelhőzet és köd képződhet, ezek azonban napközben feloszlanak.
  • Gyengén és átmenetileg erősebben felhős időszakok és területek váltakoznak.
  • Csapadék nem lesz.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 1 és 6 fok között alakul, de a szélvédett völgyekben és az Alföldön -2, 0 fok is lehet.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 17 fok között valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalra foltokban rétegfelhőzet és köd képződhet, ezek azonban napközben feloszlanak.
  • Napközben már általában gomolyfelhős, napos idő várható.
  • Csapadék nem lesz.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul.

 

KEDD

  • Hajnalra foltokban rétegfelhőzet és köd képződhet, ezek azonban napközben feloszlanak.
  • Napközben fátyolfelhős idő várható szűrt napsütéssel.
  • Csapadék nem lesz.
  • A déli szél helyenként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +7, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás