Sok napsütés kíséri a hétvégét

2021. október. 22 14:20

A mozgalmasabb idő után a hétvége már hűvös, de nyugodt, szép idővel telik. Mindössze szombaton, a Dél-Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek.

Szombaton döntően túlnyomóan napos, csapadékmentes időre számíthatunk kevés gomoly- és fátyolfelhővel, de a Dél-Dunántúlon lehetnek felhősebb tájak is. Az északnyugati szél nagy területen megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 10, 15 fok körül alakul.

 

VASÁRNAP

  • Az ország nagy részén derült, napos idő várható, azonban főként északkeleten napközben gomolyfelhők képződnek.
  • Csapadék nem várható.
  • A szél többnyire gyenge vagy mérsékelt marad, csupán a Bodrogközben kísérhetik még az északi szelet időnként élénk lökések.
  • Hajnalban nagy területen fagyhat, általában -5, +3 fok közé hűl le a levegő, a fagyzugokban azonban ennél pár fokkal hidegebb is lehet.
  • Délután 10, 15 fokos csúcsértékeket mérhetünk.

 

HÉTFŐ

  • A hajnali ködfoltok feloszlását követően túlnyomóan derült, napos idő várható, majd a nap második felében nyugat felől elkezdhet megnövekedni a felhőzet.
  • Csapadék nem várható.
  • Sopron és a Kisalföld térségében a keleti, délkeleti szelet élénk, esetleg erős lökések is kísérhetik, míg másutt jellemzően gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.
  • A hajnali minimumok általában -5, +2 fok között alakulnak, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb, a némileg szelesebb északnyugati tájakon ennél pár fokkal enyhébb is lehet.
  • Délutánra 10, 15 fokig emelkedik a hőmérséklet.

 

KEDD

  • Nyugat felől tovább növekszik, vastagszik a felhőtakaró, keleten több, másutt néhány órás napsütés valószínű.
  • Reggelre foltokban köd képződhet.
  • A Dunántúlon, különösen annak nyugati, délnyugati részén kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • Kezdetben délkeleti, keleti, majd változó irányú lehet a légmozgás, mely többnyire gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A minimum-hőmérséklet általában -1 és +4 fok között alakul az ország délnyugati felén, míg északkeleten még nagy területen fagyhat, arrafelé jellemzően -5 és +1 fok várható.
  • A maximum 9 és 15 fok között valószínű, a felhősebb nyugati tájakon mérhetjük az alacsonyabb, a naposabb keleti tájakon a magasabb csúcsértékeket.

 

SZERDA

  • Eleinte többnyire erősen felhős, vagy borult idő ígérkezik, majd napközben szakadozhat, csökkenhet a felhőzet, több órára a nap is kisüthet.
  • Kezdetben még a Dunántúlon kisebb eső, zápor előfordulhat.
  • A változó irányú szél gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A minimumok -2 és +8, a maximumok 11 és 16 fok között alakulhatnak.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Sok napsütésre lehet számítani változó mennyiségű felhőzet mellett.
  • Hajnalra köd képződhet.
  • Csapadék nem várható.
  • A változó irányú légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és +5, a maximum 12 és 18 fok között valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.