Áttelelő fehér gólyákat figyeltek meg hazánkban

Bár nagy szerencse kell hozzá, hogy gólyát lássunk a téli időszakban hazánkban, nem biztos, hogy káprázik a szemünk, ha a havas mezőn a madarat véljük felfedezni. Ugyan a gólya költözőmadár, és a nyár végén tömegesen indul útnak, hogy több ezer kilométert megtéve melegebb tájakon teleljen, Magyarországon 2004-2005 tele óta állandósulni látszik néhány fehér gólya áttelelése – adta hírül Orbán Zoltán, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője. A szokatlannak tűnő jelenség hátterében a madarak természetes alkalmazkodóképessége áll, mely folyamat nem ismeretlen a tudósok előtt: a mostaninál jóval nagyobb nagyságrendben már lezajlott a földtörténeti közelmúltban, a legutóbbi jégkorszakot követően, a jég visszahúzódása során felszabaduló, jelentős élettérnövekedés következtében. A folyamatot jelenleg az utóbbi évtizedekben egyre markánsabban megmutatkozó éghajlatváltozás generálja, így például a téli évszak középhőmérséklete hazánkban összességében növekvő tendenciát mutat (mely azonban nem jelenti, hogy minden évben a megszokottnál melegebb telünk lesz).

A fajokon belül a madáregyedek többsége átlagos viselkedésű, néhány azonban kockáztató. A bátrabb egyedek a veszélyekben bővelkedő utat és a hatalmas távolság átrepülésére szánt energiát igyekeznek megspórolni, ezek a példányok később vonulnak el ősszel, korábban érkeznek tavasszal, vagy megpróbálkoznak az átteleléssel. A természet törvénye pedig dönt: ha a környezeti viszonyok nem változnak lényegesen, akkor ezek a próbálkozó egyedek elpusztulnak a nem megfelelő életkörülmények miatt, így szaporodni sem tudnak. Azonban, ha a változó környezeti feltételek következtében a kockáztató egyedek életben maradnak, szaporodásukkal viselkedési sajátosságaikat is tovább örökítik. Minél nagyobb mértékű a környezet megváltozása, annál gyorsabban terjed el az állományban az immáron sikeres túlélési, viselkedési stratégia – írja az MME.

Jobb, ha az ember ezekbe a folyamatokba nem, vagy csak egyértelmű vészhelyzet esetén avatkozik be. Az itt maradó, röpképes állatok a viszonyok jelentős romlása esetén akár egyetlen nap alatt képesek ezer kilométerrel délebbre költözni, kockázatvállalásukkal tehát nem kerülnek véglegesen kiszolgáltatott helyzetbe. Etetni kizárólag azokat a példányokat szabad, melyeken egyértelműen látszanak a legyengülés jelei (közeledésünkre csak elugrál, vagy egy-két métert képes repülni, de a háztetőre már nem tud felrepülni), más esetben hamis biztonságérzetet adhatunk és ezzel az emberi beavatkozástól tesszük függővé az egyedek túlélését, mely hosszútávon a faj egészére nézve is káros folyamatokat indíthat el. Ne etessük az egészséges példányokat!