Éppen mindenszentek napján kezdődik a jelentős időjárás-változás

2021. október. 30 5:09

A hosszú hétvége nagyobb részén kitart a napfényes, szép őszi idő, hétfő délután, este azonban nyugat felől egyre nagyobb területen beborul az ég és esőzés veszi kezdetét.

Szombaton túlnyomóan derült, napos, száraz idő várható. A köd a nyugati, délnyugati megyékben csak lassan oszlik fel. A déli, délkeleti szél a Baja-Győr vonal széles sávjában több helyen megélénkül, helyenként megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 18 fok között alakul. Késő este 3, 9 fok várható.

 

VASÁRNAP

  • A hajnali ködfoltok, illetve rétegfelhőzet feloszlása után jobbára derült vagy gyengén felhős, napos idő várható (a Dunántúl fölé érkezhet több fátyolfelhő).
  • Csapadék nem várható.
  • A délkeleti, keleti szelet élénk, a Dunántúl északi felén helyenként erős lökések kísérik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +7, a maximum 12 és 17 fok között várható.

 

HÉTFŐ

  • Hajnalra elsősorban északkeleten képződhetnek ködfoltok. Ezek megszűnése után a Dunántúlon változóan, másutt gyengén felhős, napos idő várható.
  • A délutáni óráktól nyugat felől vastagodni kezd a felhőzet, éjszakára országszerte beborul az ég.
  • Napközben számottevő csapadék még nem valószínű, a késő délutáni, esti óráktól főleg a Nyugat-Dunántúlon már többfelé eleredhet az eső, záporeső.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül, az Észak-Dunántúlon meg is erősödik.
  • A hőmérséklet hajnalban -2 és +9, kora délután 11 és 18 fok között valószínű, északkeleten mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

KEDD

  • Késő délelőttig nagyrészt erősen felhős, illetve borult lesz az ég, majd nyugat, délnyugat felől egyre nagyobb területen felszakadozik, csökken a felhőzet.
  • Estétől délnyugati irányból fátyolfelhők érkezhetnek.
  • Országszerte várható eső, zápor (több helyen jelentős mennyiség is hullhat), majd az összefüggőbb csapadékzóna este északkelet felé elhagyja hazánkat.
  • A déli, majd az átmenetileg északnyugatira forduló szelet sokfelé erős, helyenként viharos lökések is kísérhetik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 11, a csúcsérték 6 és 13 fok között valószínű, a tartósabban csapadékos északkeleti tájakon mérhetik az alacsonyabb értékeket.

 

SZERDA

  • Hajnalban számítani lehet ködfoltokra.
  • A nap első felében változóan felhős idő várható több-kevesebb napsütéssel, majd erősebben megnövekszik a felhőzet.
  • Napközben számottevő csapadék nem valószínű, estétől azonban nyugat felől egyre több helyen eleredhet az eső, záporeső.
  • A déli, délkeleti szél sokfelé megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -1 és +7, a csúcsérték 11 és 18 fok között várható.

 

CSÜTÖRTÖK

  • Eleinte jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég. Napközben egyre nagyobb területen vékonyodik, felszakadozik a felhőzet.
  • A nap első felében sokfelé várható eső, zápor (helyenként ismét lehet nagyobb mennyiség).
  • Délutántól főleg a Dunától keletre valószínű szórványos csapadék, este ott is megszűnik.
  • A délnyugati, majd az északnyugati szelet sokfelé élénk, helyenként erős lökések kísérik.
  • A hajnali 5, 13 fokról 9 és 20 fok közé emelkedik a hőmérséklet, keleten lesz a melegebb, a tartósabban csapadékos vidékeken a hűvösebb idő.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.