A köd mellé kaphatunk egy kis esőt is

2021. november. 12 13:16

A hétvégén hazánktól délnyugatra egy mediterrán ciklon alakul ki, amelynek csapadékrendszere szombat estétől délnyugati megyéink fölé is benyúlhat.

Szombaton a ködös, rétegfelhős területek kiterjedése fokozatosan csökken, de nem mindenütt szűnik meg. A keleti, főként tiszántúli tájakon viszont már délelőtt előbújhat a nap. Számottevő csapadékra napközben nem kell készülnünk, legfeljebb némi csepergés fordulhat elő a délnyugati, és északkeleti tájakon. Délután délnyugat felől megnövekszik, megvastagszik a felhőzet, de érdemi csapadékra majd csak estétől nyugaton számíthatunk. A mérsékelt déli szél a Dunántúlon nagyobb területen is megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósabban borult részeken 6 és 10 fok között várható, míg a naposabb tiszántúli régióban 13 fokig emelkedhet a hőmérséklet csúcsértéke.

 

vasárnap

  • A pára, ködfoltok megszűnése után a keleti országrészben fátyolfelhős, napos idő várható akár többórás napsütéssel.
  • Nyugatabbra közepesen vagy erősen felhős lesz az ég, ott helyenként lehet kisebb eső, zápor.
  • Az északi, északkeleti szél időnként megélénkül.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3, +7, a csúcshőmérséklet 8, 14 fok között valószínű.

 

hétfő

  • Az éjszaka foltokban képződő köd jobbára mindenütt feloszlik, ezt követően gyengén felhős, napos idő várható, de nyugaton akár tartósabban is megmaradhat a rétegfelhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Helyenként megélénkül az északkeleti szél.
  • A hőmérséklet hajnalban -4, +5, kora délután 8, 12 fok között várható.

 

kedd

  • A köd, illetve rétegfelhőzet vékonyodik, zsugorodik, de maradhatnak erősebben felhős területek is, elsősorban nyugaton.
  • Ahol felszakad a felhőtakaró, ott gyengén felhős, napos idő valószínű.
  • Számottevő csapadék nem várható, de főleg a nyugati tájakon néhol előfordulhat szitálás.
  • Többfelé megélénkül, néhol megerősödhet a keleti, délkeleti szél.
  • Hajnalban -4, +5, kora délután 6, 12 fok várható.

 

szerda

  • Nagy területen valószínű köd, illetve rétegfelhőzet, amely helyenként tartósan meg is maradhat.
  • Ahol zsugorodik a felhőtakaró, ott napos, párás idő valószínű.
  • Számottevő csapadék nem várható, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Helyenként megélénkül a keleti, délkeleti szél.
  • Hajnalban -5, +4, a kora délutáni órákban 6, 11 fok között alakul a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • Az alacsonyabb szintek mellett a magasabb légrétegeben is megnövekszik, megvastagszik a felhőzet.
  • A ködös tájakon kezdetben szitálásra kell készülni, majd a egyre többfelé várható eső.
  • Az éjszaka közeledtével a hegycsúcsokon akár halmazállapot váltás is történhet.
  • A keleti, délkeleti szelet helyenként élénk lökések kísérik, majd estétől a Dunántúlon északnyugatira fordulhat a szél.
  • A hajnali -3, +5 fokról 5, 10 fok közé emelkedik a hőmérséklet.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.