Novemberhez képest egészen tűrhető időjárás lesz a hétvégén

2021. november. 16 13:06

Az ország nagy részén a köd feloszlását követően több órás napsütésre számíthatunk a hétvégén. A november közepén szokásosnál egyértelműen enyhébb időre van kilátás.

Szerdán döntően borult, párás, helyenként tartósan ködös időre lehet számítani, érdemi csapadék nem lesz. Elsősorban délkeleten azonban naposabb idő valószínű, másutt csak kevés helyen süthet ki a nap. Mérsékelt marad a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 4 és 7 fok között alakul, a naposabb országrészekben 10 fok köré emelkedik a hőmérséklet.

 

csütörtök

  • A köd, illetve rétegfelhőzet ritkul, zsugorodik, amelyre rásegít egy érkező hidegfront, emiatt pedig a délutáni órákban már felhőátvonulások várhatók.
  • Az északkeleti részeken beragadhat a felhőzet.
  • A ködös tájakon szitálás, főként északkeleten ónos szitálás is előfordulhat, emellett pedig csak nagyon gyenge eső lehet.
  • Az északnyugati, nyugati szél helyenként megélénkül, a Tiszántúlon gyenge marad a légmozgás.
  • A hajnali -3, +6 fokról 4 és 11 fok közé emelkedik a hőmérséklet, északkeleten lesz a hidegebb.

 

péntek

  • Az ország nagy részén erősen felhős vagy borult lesz az ég, de délnyugaton délelőtt még lehet némi napsütés a fátyolfelhők mellett.
  • Északkeleten helyenként nagyon gyenge eső, esetleg a hegyvidéki területeken átmeneti halmazállapot váltás is előfordulhat.
  • Az északnyugati, nyugati szél megélénkül, helyenként meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 5 és 12 fok között valószínű.
  • Továbbra is az északkeleti megyékben lehet a leghidegebb.

 

szombat

  • Ismét több pára-, ködfoltra, illetve rétegfelhőzetre számíthatunk, ezek azonban napközben oszladoznak, zsugorodnak, és hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap.
  • Számottevő csapadék nem valószínű.
  • Az északnyugati, nyugati szél sokfelé megélénkül, helyenként megerősödik.
  • A minimum-hőmérséklet -2 és +5, míg a maximum-hőmérséklet 8 és 13 fok között várható.

 

vasárnap

  • A nagy területen képződő köd, illetve a rétegfelhőzet napközben ritkul, zsugorodik, az ország nagy részén párás, napos időre számíthatunk, de északkeleten beragadhat az inverziós felhőzet.
  • Számottevő csapadék nem valószínű, de a ködös részeken szitálás előfordulhat.
  • Megélénkül a délnyugati, majd északnyugati szél.
  • Hajnalban -4 és +5, a kora délutáni órákban 7 és 12 fok valószínű.

 

hétfő

  • Alapvetően közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk, emellett hosszabb-rövidebb napos időszakok valószínűek.
  • Számottevő csapadék nem várható, viszont a csapadék tekintetében nagy az előrejelzések bizonytalansága.
  • Esetleges csapadékhullás esetén halmazállapot váltás, a hegyekben akár hószállingózás is előfordulhat.
  • Helyenként megélénkülhet az északi, északkeleti szél.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -4 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 11 fok között valószínű.
Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Hidegfront

Átvonult egy hidegfront, holnap érkezik egy újabb ciklon. Nem csoda, ha nem érzik jól magukat a frontérzékenyek. Időnként megerősödik a szél, ami csökkenti a hőérzetet.

A légnyomás emelkedik.