Több helyen a legmelegebb órákban is fagyni fog a hétvégén

2021. december. 03 5:09

Országszerte fagyos éjszakákat hoz a hétvége, szombat hajnalban kemény fagyra kell számítani; majd napközben is több helyen fagypont környékén alakul a hőmérséklet.

Pénteken északnyugat felől gyorsan csökken a felhőzet, egyre nagyobb területen naposra fordul az idő. Legtovább a keleti harmadban, egy összeáramlási zóna mentén maradhat felhős az ég. A frontális csapadékzónából egyre inkább a Tiszántúlon fordulhat elő eső, havas eső, esetleg havazás, majd a déli órákra ott is megszűnik a tartós csapadék. Ezt követően napközben az összeáramlási zóna mentén alakulhat ki zápor, hózápor. A délelőtt még nagy területen élénk, erős északnyugati, északi szél délutántól fokozatosan mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 6 fok között alakul. Késő este 0, -4 fok várható.

 

SZOMBAT

  • Éjjel helyenként számítani lehet párásságra, ködre, rétegfelhőzetre, napközben ezek megszűnnek, az ország nagy részén néhány órára kisüthet a nap.
  • Délelőtt inkább fátyolfelhők érkeznek, majd középszinten is megvastagszik a felhőzet.
  • Estétől észak, északnyugat felől egyre több helyen valószínű eső, néhol esetleg ónos eső, főként a Dunántúl északkeleti részétől Szabolcsig havas eső, havazás is.
  • A déli, délkeleti szelet főleg a Kisalföldön élénk, időnként erős lökések kísérik.
  • Hajnalban országos fagyra számíthatunk, általában -8 és -2 fok közötti értékekkel, azonban a fagyzugokban helyenként -10 fok alá hűlhet le a levegő.
  • A délutáni órákban 0, +5 fokot mérhetünk.

 

VASÁRNAP

  • Jobbára erősen felhős, illetve borult lesz az ég.
  • Sokfelé számítani lehet csapadékra: az ország délkeleti felén inkább eső, az Északi-középhegység térségében és az Észak-Dunántúlon havas eső, havazás lesz a jellemző.
  • Délutántól az esőt a Dunántúl nagy részén is hó válthatja fel.
  • A szél keletire, a Dunántúlon északira fordul és több helyütt megélénkül.
  • Hajnalra általában -4 és +2 fok közé hűl le a levegő, de a fagyzugos északkeleti tájakon -5, -8 fokot is mérhetnek.
  • A délutáni órákban 1, 7 fok valószínű.

 

HÉTFŐ

  • Az ország keleti harmadán erősen felhős maradhat az ég, másutt vékonyodik, felszakadozik, majd ismét vastagodhat a felhőzet.
  • A Dunántúlon számottevő mennyiségű csapadék nem valószínű.
  • Főként hazánk keleti felén-harmadán eshet még helyenként: a halmazállapot vegyesnek ígérkezik.
  • A nyugati, majd északi szelet helyenként élénk lökések kísérhetik.
  • Hajnalra általában -4 és +4 fok közé hűl le a levegő, de nyugaton néhol -6 fokot is mérhetnek.
  • A délutáni órákban 1, 6 fok várható.

 

KEDD

  • A bizonytalan helyzetben az ország délkeleti, keleti felén több, illetve vastagabb felhőzet lehetne, északnyugati felén egyre több helyen kisüthetne a nap.
  • Nagyobb eséllyel az ország délkeleti harmadán fordulhatna elő vegyes halmazállapotú csapadék.
  • Az északnyugati, északi szelet nagy területen kísérhetik élénk, időnként erős lökések.
  • Hajnalban -9, +2, délután -1, +5 fok valószínű.

 

SZERDA

  • A gyengén felhős, napos időnek nagyobb az esélye, de főleg keleten lehetnének erősebben felhős területek.
  • Általában nem várható csapadék, de a keleti megyékben előfordulhatna helyenként zápor, hózápor.
  • Hajnalban ködfoltok képződhetnek.
  • Az északi, majd délkeleti szelet élénk, néhol erős lökések kísérhetik.
  • Hajnalban -11, 0, kora délután -1, +4 fok valószínű.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Vasárnapig nem kell fronthatással számolni.

A légnyomás csökken.