Havazásra és nagy területen ónos esőre figyelmeztetnek

2021. december. 09 8:53

Veszprém és Fejér megyékben tartós ónos esőre kell készülni. A Dunántúl északi felén jelentős hómennyiség hullhat le.

Napközben az Alpokalján, Kisalföldön tovább folytatódik az éjszaka kezdődött havazás, míg a Dunántúl más részein kezdetben havas esőre, fagyott esőre, illetve ónos esőre egyaránt lehet számítani, majd dél felől egyre inkább eső lesz jellemző. A reggeli órákig ónos esőre főként a Dunántúl középső és keleti felén lehet számítani (döntően átmeneti jelleggel), de kiemelten Veszprém megyében 1 millimétert meghaladó (akár 5 millimétert megközelítő) mennyiség is lehetséges a késő délelőtti órákig.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat másodfokú figyelmeztetést adott ki ónos eső veszélye miatt Veszprém és Fejér megyékre csütörtökön. Elsőfokú figyelmeztetés érvényes ónos eső miatt négy keleti megye kivételével hazánk teljes területén.

A csapadék halmazállapota napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen havazásba vált át, azonban a halmazállapot-váltás határa még meglehetősen bizonytalan. Összességében az Északnyugat-Dunántúlon, illetve a Dunántúli-középhegység térségében lehet 10 centimétert meghaladó (Alpokalján akár 20 centimétert meghaladó) hóréteg, míg a Dunántúl északkeleti részén, a főváros térségében általában lepel – 5 centiméter közötti hómennyiség gyűlhet össze. Napközben a megélénkülő északnyugati szél az Észak-Dunántúlon hordhatja a havat.

Másodfokú figyelmeztetés érvényes havazás miatt Vas és Győr-Moson-Sopron megyékben, míg elsőfokú figyelmeztetést Zala, Veszprém, Komárom-Esztergom és Fejér megyére adtak ki.

Az aktuális, legfrissebb információkat megtalálhatják veszélyjelzés oldalunkon.

Részletes előrejelzés, aktuális időjárás

Fronthatás

Nincsfronthatás

Hétfőig nem érkezik újabb front. Az előző hidegfront áthaladása után még áramlik be hideg levegő, majd a fronthatás fokozatosan megszűnik. Enyhülnek a tünetek.

A légnyomás nem változik.